Pesti Srácok

Győztek a Netanjahu távozását követelő pártok Izraelben

null

Délután befejeződött a nem állandó lakhelyen leadott, mintegy négyszázhuszonnyolcezer dupla boríték feldolgozása is Jeruzsálemben. A szavazatok száz százalékának összeszámlálása után, a még nem hivatalos eredmény szerint hatvanegy-ötvenkilenc arányban győztek a Benjámin Netanjahu miniszterelnök távozását követelő pártok az izraeli parlamenti választásokon – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az Ynet csütörtökön.

A hivatalos eredményt a voksok újbóli ellenőrzése után, csütörtök este vagy péntek reggel teszik közzé, azonban a lap szerint a csütörtökön megszámlált szavazatok nem hoztak lényegi változást a már szerdán kialakult arányokban a két egymással szemben álló tömb, a Netanjahu-ellenes, illetve az őt kormányfőnek választó jobboldali-vallásos blokk között.

A kilencvenhét százalékos feldolgozottságnál közzétett – és a lap szerint várhatóan már nem változó – választási összesítés szerint Netanjahu kormányzó Likud pártja harminc mandátumot szerzett meg a százhúszból, és ezzel a legnagyobb párt lett, noha a tavalyi választásokhoz képest elveszített hat képviselői helyet. A második legnagyobb az ellenzéki centrista Van Jövő (Jes Atíd) nevű párt lett Jaír Lapid vezetésével, akik tizenhét képviselőt küldhetnek a kneszetbe. Kilenc helye lesz a szefárd ultraortodoxok Sasz nevű, Netanjahut támogató pártjának. Erős, a hangsúlyt a politikusi tisztességre és egyenességre helyező kampánnyal nyolc politikust delegálhat a törvényhozásba Beni Ganc centrista Kék-Fehér pártja, amely sokáig a kiesés szélén táncolt. Hét képviselője lesz az askenázi ultraortodoxok Egyesült Tórapártjának, Naftali Bennet Jobbra nevű jobboldali nacionalista tömörülésének, Avigdor Liberman Izrael a Hazánk nevű pártjának, illetve Meráv Michaeli vezetésével a szociáldemokrata Munkapártnak, amelyet a politikusnő keltett életre, ugyanis a kampány kezdetén egy mandátumot sem jósoltak neki a közvélemény-kutatók. Hat helyet szerzett a Vallásos Cionisták nevű pártszövetség. Szintén hatan lesznek az arab pártok közös listájáról bejutott törvényhozók, akik az előző kneszetben még tizenöten lehettek. Csak hat mandátumot tudott szerezni, és ezzel csalódást okozott a Likudból kivált Gideon Szaár vezette Új Remény (Tikva Hadasa) nevű jobboldali liberális párt, amelynek a kampány kezdetén még húsz helyet jósoltak. Ugyancsak hat politikust delegálhat a kneszetbe a baloldali liberális Merec párt is, amelyet az utóbbi hetekben a 3,25 százalékos választási küszöb közelében mértek, és így a kiesés fenyegetett. A Raam nevű muzulmán hagyományőrző arab pártnak négy törvényhozója lesz, és ők jelentik a kormányalakításnál a mérleg nyelvét, mert Naftali Bennethez hasonlóan nem kötelezték el magukat sem a Netanjahu melletti, sem az ellene fellépő tömb mellett.

Két éven belül negyedszer tartottak parlamenti választásokat Izraelben. A korábbi választások után Netanjanu nem tudott létrehozni többségi koalíciót, de az ellenzék sem volt képes kormányt alakítani. Tavaly márciusban, a harmadik választás után a centrista Kék-Fehér párt élén álló Beni Ganc feladta legfőbb választási ígéretét, és koalíciós megállapodást írt alá Netanjahuval, azonban közös kormányzásuk válságba került, és ez újra választásokhoz vezetett.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Sebastian Scheiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.