Pesti Srácok

Illegális bevándorlás – Leszboszon új menekültügyi központot hoznak létre

null

Új menekültügyi központot hoznak létre Leszboszon – közölte Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő csütörtökön. Kijelentette, hogy a hírhedt, lángok martalékává vált Mória menekülttábort nem fogják újjáépíteni.

A Kathimeriní című görög napilap szerint a menekültügyi központokat működtető görög szigetek polgármestereivel tartott tanácskozáson Micotákisz azt ígérte, hogy az egykori Mória tábor területén parkot létesítenek. A görög kormányfő hangsúlyozta továbbá, hogy a Móriából áttelepített menedékkérőket elszállásoló Kara Tepe ideiglenes menekülttábor helyébe újat fognak építeni. A görög kormányfő mindemellett kiemelte, hogy a Kara Tepe-i létesítmény dacára annak, hogy ideiglenes megoldásként szolgál, sokkal jobb Móriánál. Micotákisz elmondta, hogy az EU támogatásával egy teljesen új menekültügyi központot húznak fel Leszboszon.

Leszbosz, Híosz, Számosz, Kósz és Lérosz égei-tengeri szigeteknek a török partvidékről érkező menedékkérők hullámával kellett megküzdeniük az utóbbi öt évben. A szigeteken létesített befogadóközpontok jórészt túlzsúfoltak. A Mória tábor tavaly szeptemberben égett le, gyaníthatóan gyújtogatás következtében. Akkor mintegy 12 500-an lakták a reménytelenül túlzsúfolt létesítményt. A Kara Tepe tábort jelenleg csaknem hétezren lakják, maximális befogadóképessége tízezer fő. Jogvédők azonban kifogásolják, hogy ebben a táborban is rosszak a körülmények. A görög polgári védelmi minisztérium adatai szerint jelenleg mintegy 15 ezer menedékkérő tartózkodik a görög égei-tengeri szigeteken.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/ANA-MPA/Kósztasz Cironisz

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.