Pesti Srácok

Kásler Miklós: ahogy 1848-ban, úgy most is szükségünk van a nemzeti egységre (Videó!)

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere volt az Életközelben című műsor vendége szombaton. A minisztérium hivatalos Facebook-oldalán közzétett beszélgetésben a professzor beszélt az elmúlt egy év tapasztalatairól, az ezek alapján bevezetett kormányzati intézkedésekről, és az országot a járványhelyzet kezdete óta minden eddiginél nagyobb kihívások elé állító harmadik hullámról. A közelgő ünneppel kapcsolatban megjegyezte: akkor is voltak, akik kimaradtak a nemzeti összefogásból, az úgynevezett aulikusok azonban a szabadságharc leverését követően mégis amnesztiát kértek a forradalmárokra, amellyel bizonyították, hogy nem hiányzott belőlük az emberség. A beszélgetés végén a professzor hasonlót kívánt a jelenkor magyar aulikusainak is.

Arra a kérdésre, hogy minek köszönhető Magyarország második helyezése az európai oltási rangsorban, illetve az, hogy hazánkban másfélszer nagyobb az átoltottság, mint az uniós átlag, a miniszter elmondta:

Kásler Miklós elmondta: ezután szükség volt az oltási stratégia kialakítására, amelyben prioritás volt, hogy elsőként a legveszélyeztetebbek, az idősek kapják meg az oltást. Az oltási stratégia gyakorlati lebonyolítását leginkább befolyásoló tényező leginkább az, hogy a nyugatról érkező vakcinák mennyisége nem kielégítő. A nemrégiben bevezetett szigorító intézkedésekkel kapcsolatban a tárcavezető hangsúlyozta: a harmadik hullámot okozó brit mutáns elleni védekezés nagyon nehéz, három olyan tulajdonsága is van, amelyek az első két hullámban nem voltak tapasztalhatóak:

PestiSracok facebook image

A miniszter hangsúlyozta: bármennyire is furcsán hangzik, de a szigorításoktól pont azt várjuk, hogy minél hamarabb tudjunk nyitni. Mindezzel párhuzamosan a vírus okozta betegségek gyógyítása terén is sikerült komoly eredményeket elérni, ezek közé tartozik a favipiravir nevű készítmény szélesebb körben történő alkalmazása:

A beszélgetés végén szóba került a közelgő nemzeti ünnepünk, amellyel kapcsolatban Kásler Miklós az akkori és a jelenkori történelmi korok között párhuzamot vonva elmondta: az akkori szintén nehéz történelmi helyzetben a magyar nemzet fel tudta mutatni a nemzeti egységet, és azt a képességet, hogy a nehézségekre egységesen válaszol.

– zárta a beszélgetést Kásler Miklós.

Forrás: Facebook, Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.