Pesti Srácok

Koronavírus – Sürgősségi szállítmányokkal segítik a vakcina nélkül maradt régiókat Olaszországban

Koronavírus – Sürgősségi szállítmányokkal segítik a vakcina nélkül maradt régiókat Olaszországban

Az olasz rendkívüli járványbiztos, Francesco Paolo Figliuolo tábornok bejelentette, hogy sürgősséggel egymillió adag Pfizer-BioNTech védőoltást osztanak szét a vakcina nélkül maradt tartományokban. A régiók adatai szerint azonban ennél több, mintegy 1,7 millió azonnali dózisra lenne szükség. Közben Lazio régió egészségügyi tanácsosa bejelentette, készen állnak az orosz vakcina helyi gyártására.

A tízmilliós Lombardia tartomány kormányzójának korábbi kijelentései szerint a régió március végére teljesen feléli a rendelkezésére álló vakcinamennyiséget. Lombardiában az oltóanyaghiány mellett problémát jelent az oltás ütemezése is, miután a regisztrációs rendszer teljes kudarcot vallott. A tartomány júniusra tervezte a lakosság hetvenszázalékos átoltását, miközben december vége óta valamivel több mint 1,2 millió embert oltottak be. A lombardiai oltási kampányfelelős, Guido Bertolaso elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben feljutunk a Marsra, nem vagyunk képesek oltásokat regisztrálni. Mario Draghi miniszterelnök kedden országos, központi irányítású vakcinázási programot szorgalmazott a jelenleg tartományonként zajló oltás helyett. Hangoztatta, hogy fel kell számolni a tehetősebb északi és a kevesebb forrással bíró déli tartományok közötti különbségeket.

Olaszországban 8,1 millióra emelkedett a beoltottak száma, közülük 2,5 millióan kaptak már második dózist is. A torinói Juventus Stadium labdarúgó-stadionban vakcinázási állomást alakítottak ki. Ellentétesen nyilatkoznak a kormány és az egészségügyi hatóságok képviselői a járványkorlátozások fenntartásáról is: Daniele Franco gazdasági miniszter közlése szerint húsvét után várható a szigorítások oldása, miközben más források szerint a zárlatot tovább hosszabbíthatják. A vírusmutánsok terjedése miatt romló járványhelyzetben több városban karantént rendeltek el Szardínia szigetén is három hét oldás után, és teljes zárlat küszöbén áll Firenze városa is.

Az Olaszország és Oroszország közötti párbeszédet szolgáló civil fórum a Szputnyik V vakcina hatékonyságáról rendezett internetes kerekasztal-beszélgetést kedden olasz járványszakértők részvételével. Többek között jelen volt a fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórház egészségügyi igazgatója, ahol megkezdődött a Szputnyik V kísérleti alkalmazása. A termék fejlesztését támogató és az értékesítéséért felelős Orosz Közvetlen Befektetési Alap (RDIF) vezetője, Vlagyimir Primak elsőrendűnek nevezte Olaszországot az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok fenntartásában. Az olaszországi orosz nagykövet, Szergej Razov reményét fejezte ki, hogy ami az orosz vakcinát illeti, az Európai Gyógyügynökség (EMA) értékelése gyorsan lezárul politikai és bürokrácia túlzások nélkül. Alessio D'Amato, a közép-olaszországi Lazio régió egészségügyi tanácsosa megerősítette, hogy a régió készen áll az orosz vakcina gyártására. Az olasz gyógyszergyártókat tömörítő Farmindustria koordinátora szerint a Szputnyik V a következő oltóanyag, amelyet engedélyezni fognak az unióban. A római egészségügyi minisztérium kedd esti adatai szerint egy nap alatt ötszázötvenegy beteg halt meg, a halálos áldozatok száma megközelítette a százhatezret.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Roberto Monaldo / POOL

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.