Pesti Srácok

Liberális cicaharc: mégsem mutatják be a Partizán "Hülye fiatalság" című filmjét az SZFE-blokádról

Mégsem fogja publikálni a Hülye fiatalság c. dokumentumfilmjét a Gulyás Márton által vezetett Partizán – olvasható a csatorna közösségi oldalán. A film a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása miatt szerveződő tüntetéssorozatot, illetve az abból kinövő FreeSZFE mozgalmat mutatta volna be belülről.

A közlemény szerint a FreeSZFE azt a döntést hozta, hogy nem járul hozzá a dokumentumfilm közzétételéhez. Mint írják, ez egy olyan dilemma elé állította őket, hogy vagy ragaszkodnak a függetlenségükhöz, és bemutatják a filmet, vagy eleget tesznek a kérésnek. Végül utóbbit választották. A döntést a következőképpen indokolta a Partizán csapata:

A freeSZFE közösségnek nem áll jogában betiltani semmilyen művészeti alkotást – reagált a FreeSZFE mozgalom a Partizán közleményére a Facebook-oldalán. Mint írják, nem a közösség hozzájárulása szükséges, hanem a filmben szereplő magánszemélyeké. Hozzátették, hogy az elmúlt két hetet azzal töltötték, hogy felhívják a készítők figyelmét arra, hogy a szóban forgó nyilatkozatok a szereplők jelentős részétől hiányoznak. A bejegyzésben kiemelték, hogy a személyiségi jogokkal való rendelkezés elidegeníthetetlen, és csalódásukat fejezték ki, hogy ezt az alkotók nem vették figyelembe.

PestiSracok facebook image

– írták.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.