Pesti Srácok

Magyar Nemzeti Médiaszövetség: rendkívül aggasztó Fekete-Győr András fenyegetése

Magyar Nemzeti Médiaszövetség: rendkívül aggasztó Fekete-Győr András fenyegetése

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) rendkívül aggasztónak ítéli a Fekete-Győr András, a Momentum elnökének Facebook-oldalára feltöltött videóban elhangzott fenyegetést, amely szerint az ellenzéki politikus eltiltaná a foglalkozásuk gyakorlásától azokat az újságírókat, akiket ő propagandistának ítél.

Az MNMSZ vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: kötelességének érzi, hogy megszólaljon az egész médiaszakmát fenyegető kirohanás ellen, amelynek március 15-e előtti közreadását tudatos ünneprontásnak tekinti. Felidézték, hogy Fekete-Győr András – aki nemcsak egy ellenzéki párt, a Momentum elnöke, hanem pártjának miniszterelnök-jelöltje is – nem először ragadtatja magát a sajtó ellen erőszakot ígérő fellépésre"; 2017-ben az Origo szerkesztőségében is "kéretlen, az újságírók zaklatására is kiterjedő" látogatást tett – írják.

A médiaszövetség azt írta, a szakma nevében most elvárják Fekete-Győr Andrástól: nevezze meg, "mely pártokhoz tartozó, mely politikustársaival folytatott diskurzusa során keveredett vitába erről az általa radikálisnak nevezett megoldási javaslatáról". Felszólították továbbá az ellenzéki politikust, hogy tárja a nyilvánosság elé: folyik-e az újságírók listázása, propagandistának nyilvánítása a pártjában és a pártja részvételével formálódó ellenzéki összefogás politikai programjának megalkotásában. Az MNMSZ közleményében arra is kitért, hogy Fekete-Győr András fenyegetésében határozottan elutasítják a propagandista szó használatát is kollégákra nézve.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak. A szövetség a médiaszakmában és a szakmán kívül is mindenkit arra kért, hogy emelje fel a szavát ez ellen a "megengedhetetlen megszólalás ellen".

– tették hozzá. Erre most mielőbb nagy szükség van egy nappal március 15. előtt, amikor immár hagyományosan a sajtószabadságot is köszöntjük.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.