Pesti Srácok

Meg akarta ölni nyolcéves fiát egy nagykanizsai nő

Meg akarta ölni nyolcéves fiát egy nagykanizsai nő

Rendszeresen bántalmazta gyermekét és saját szüleit is az a nagykanizsai nő, aki tavaly nyáron kádba fojtva meg akarta ölni a nyolcéves fiát – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Pirger Csaba az előzményekről azt közölte: a jelenleg harminckilenc éves nőnek 2017-ben megszakadt az élettársi kapcsolata közös gyermekük apjával, mert az asszony rendszeresen alkoholt fogyasztott. Előfordult, hogy az üveget az akkor még csak ötéves fia rejtette el az anyja elől, aki ezért meg is verte őt. A bíróság a fiút az előzmények miatt az apánál helyezte el, de a nő is rendszeresen láthatta a fiát, ilyenkor azonban leittasodott, a szeszt gyakran nyugtatókkal együtt fogyasztotta. A szüleivel is számtalanszor összevitatkozott, a tettlegességig fajuló veszekedések miatt több alkalommal rendőri intézkedésre is szükség volt. A nő tavaly tavasszal is a fia jelenlétében bántalmazta az édesapját, aki néhány hónap múlva meghalt; az agresszív, erőszakos nő pár nappal a haláleset után az akkor éppen megint nála lévő nyolcéves fiút hibáztatta ezért. Az ittas, hisztérikus állapotban lévő asszony a lakásban üldözte és ütötte a gyerekét, miközben azt hajtogatta, hogy megöli, közben az ezt megakadályozni próbáló nagymama is megsérült. A fiú az őt üldöző anyja elől a fürdőszobába menekült, ahol a nő folyamatosan tovább fenyegette a megölésével. A gyereket vízbe akarta fojtani, ezért a kád csapját megeresztette, a fiút pedig a nyakánál szorongatta, hogy a fürdőkádba lökje; a gyerek csak a nagymama érkezésével tudott kimenekülni a szorításból. A lakásban folytatódó üldözés és bántalmazás közben a nagymamának sikerült lefognia annyi időre a lányát, hogy a gyereket az utcára küldje segítségért. A félmeztelen, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett fiú végül egy járókelőt állított meg segítséget kérve. A Zala Megyei Főügyészség emberölés előkészülete és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a nő ellen.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.