Pesti Srácok

Nem befolyásolják a kormányablakok nyitvatartását a szigorítások

null

Nem befolyásolják a kormányablakok nyitvatartását a március 8-án életbe lépő szigorítások, de azt kérik, hogy az ügyfelek csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel ezeket; lehetőség szerint válasszák az elektronikus ügyintézési lehetőségeket – közölte szombaton a Miniszterelnökség.

A társadalmi kontaktusok számának csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejáró okmányok érvényességét, így a november 4-e után lejárt igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig Magyarország területén használhatók maradnak. Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le.

Közölték azt is: a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok továbbra is kizárólag előzetes időpontfoglalással fogadják az ügyfeleket. A kormányablakok esetében a már november 11-e óta érvényben lévő rendszer alapján az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve az ingyenesen hívható 1818-as telefonszámon továbbra is lehetőség van időpontfoglalásra. Március 8-tól tehát nem törlik az elmúlt időszakban lefoglalt időpontokat, a kormányablakok munkatársai a hatósági ügyekben várják az ügyfeleket, akik az interneten elérhető központi időpontfoglaló alkalmazásban továbbra is foglalhatnak – akár ügyfélkapu-regisztráció nélkül is – időpontot – emelték ki. Amelyik ügykörben pedig ez lehetséges, a személyes ügyintézés helyett továbbra is a magyarorszag.hu weboldalon keresztül elérhető elektronikus ügyintézést javasolják.

Felidézték: az ügyfelek és az ügyintézők egészségének védelme érdekében a kormányhivatalok számos biztonsági intézkedést vezettek be. Így az időpontra érkezés mellett kizárólag szájat és orrot takaró maszkban szabad tartózkodni az ügyfélszolgálatokon, az ügyféltérben várakozni nem lehet, kötelező a 1,52 méteres távolság megtartása, valamint a helyiségekbe kézfertőtlenítő, a pultokra pedig plexifal került. Az elkészült okmányokat a hivatalok postai úton kézbesítik, személyes átvételre csak kivételes esetekben van lehetőség.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.