Pesti Srácok

Németh Szilárd: oltóbuszokkal is részt vesz a honvédség a védekezésben

null

Oltással állítható meg a koronavírus-járvány, az átoltottság jelentheti a megoldást, a Magyar Honvédség oltóbuszokkal vesz részt ebben a programban – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Szolnokon. Németh Szilárd, az MH Béketámogató Kiképző Központban levő oltóbusznál, a határra induló katonák oltása közben tartott sajtótájékoztatón elmondta: az oltóbuszok február végén készültek el, és öt áll rendelkezésre. Az oltóbuszok első állomása Szolnok.

Hozzátette: egy oltóbusszal egy nap százötven embert képesek beoltani a programban részt vevők. Egy oltóbuszon tíz ember dolgozik, köztük orvosok, mentőtisztek, szakasszisztensek, felcserek és adminisztrátorok. Hangsúlyozta: az oltóbuszok nemcsak a honvédség, hanem a lakosság beoltásában is részt vesznek majd a jövő héttől. Az államtitkár közölte: az oltóbuszok működtetésére ugyanaz az orvosi-egészségügyi protokoll vonatkozik, mint amit a lakosok az oltópontokon, a háziorvosoknál megszokhattak. Az oltóbuszok energiaellátását áramtermelő aggregátor segíti, tehát a jármű olyan helyen is rendelkezésre áll, ahol nem tud közvetlenül áramforráshoz csatlakozni. Az oltás után automata permetbefúvásos rendszerrel fertőtlenítik a járművet. Az emberek beoltás után az izolációs, megfigyelő sátorban várakoznak. Németh Szilárd emlékeztetett: több mint egymillió magyar ember kapta meg a koronavírus elleni védőoltást eddig, és ezzel Magyarország az Európai Unióban az átoltottságot tekintve a második helyen áll.

Közölte, hogy a honvédség a vírus elleni védekezésben is - mint például ipari vagy természeti katasztrófák, nagy árvizek vagy a vörösiszap-katasztrófa esetén - kiemelkedő és nélkülözhetetlen módon veszi ki a részét. A járvány idején a katonák a határvédelemben, a járőrözés során, a kórházparancsnoki rendszerben, a kórházak adminisztratív segítésében, a készletgazdálkodás megszervezésében, az idősotthonok, a szociális otthonok, az iskolák és óvodák fertőtlenítésben is részt vettek, továbbá a beoltások során. Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarországon minden engedélyezett vakcina biztonságos és hatékony. Németh Szilárd arra kért minden magyar állampolgárt, hogy oltassa be magát, mert a járványt csak így lehet legyűrni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.