Pesti Srácok

Netanjahu-ellenes tömegtüntetéssel zárta a választási kampányt az ellenzék Izraelben

Netanjahu-ellenes tömegtüntetéssel zárta a választási kampányt az ellenzék Izraelben

A miniszterelnöki rezidenciánál tartott tömegtüntetéssel zárta a választási kampányt az ellenzék Izraelben – jelentette a helyi média szombaton. A Jediót Ahronót című újság hírportálja, az Ynet, valamint a Háárec című újság honlapja szerint több mint húszezren, a tüntetőknek számozott matricákat osztó szervezők szerint viszont ötvenezernél is többen érkeztek a kormányfői rezidenciához két nappal a két éven belül negyedik, kedden esedékes parlamenti választások előtt, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, a jobboldali Likud párt elnökének távozását követeljék.

A baloldali liberális Merec párt és a szociáldemokrata Munkapárt képviseletében többen kampányoltak, ezen pártok színei és jelvényei voltak jelen a téren a Netanjahu-ellenes "Balfour mozgalom" szlogenjei, színei és jelei mellett. Előzőleg több ezren az izraeli parlamentnél, a kneszetnél gyülekeztek, onnan vonultak át a forgalom elől elzárt utcákon trombitálva, dudálva, dobolva, szlogeneket kiabálva és énekelve a Balfour utcához, a tiltakozások szokásos helyszínéhez. A város polgármestere szerint ez volt az eddigi legnagyobb demonstráció Jeruzsálemben a tiltakozási mozgalom július 14-i kezdete óta, amikor a francia forradalom évfordulóján "Bibistille" néven az első tüntetést tartották Netanjahu nevének népszerű rövidítésére, a Bibire utalva. Harminckilencszer gyűltek össze az egész ország területéről szombat esténként demonstrálni a miniszterelnök ellen, ami az ország történetének egyik leghosszabb és legkitartóbb tiltakozási mozgalma volt, de nem szült magának saját politikai képviseletet.

A korrupciós ügyek miatt bírósági eljárás alá vont Benjámin Netanjahu a koronavírus-járvány vitatott kezelése után elsősorban a rendkívül sikeres oltási programmal kampányolt, amely lehetővé tette a gazdasági élet fokozatos megnyitását: a választások előtti hétre szinte teljesen helyreállhatott Izraelben az élet a maszkviselés és a távolságtartás óvintézkedései mellett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Maya Alleruzzo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.