Pesti Srácok

Novák Előd: nyomozást rendeltek el a DK-s kabinetfőnök ügyében

Novák Előd: nyomozást rendeltek el a DK-s kabinetfőnök ügyében

Nyomozást rendeltek el Lakos Imre ügyében, aki Budapest XI. kerületében kabinetfőnöke volt a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló polgármesternek, László Imrének – közölte a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő azt mondta, bízik a vádemelésben a hűtlen kezelés miatti nyomozás végén, amelynek elrendelésére hosszú ideje várt. Felidézte, hogy Lakos Imre – akit "politikusbűnözőnek" nevezett – 8 millió forintot kapott másfél havi kabinetfőnöki tevékenységéért. A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke azt mondta, hogy végül az ő nyomásgyakorlása után bocsátották el a DK újbudai elnökét, az SZDSZ korábbi fővárosi elnökét, aki a közös megegyezéskor "pofátlan" végkielégítésben részesült.

– mondta Novák Előd. A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke a DK "fővárosának" nevezte Újbudát. Hangsúlyozta, hogy egy évig küzdött a 8 millió forintról szóló titkosított információért. Közölte: tudomása szerint maga Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tiltotta meg a kényes tény kiadását. Úgy fogalmazott, hogy Czeglédy Csaba ügyvéd, "a másik DK-s politikusbűnöző" is "tízmilliókat zsebelhet be" a kerülettől, "vállalhatatlan szerződések" alapján.

PestiSracok facebook image

– mondta Novák Előd. Mindez nem zavarja a kerület átláthatósági megbízottját: a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szerint ez a tisztség ugyancsak kifizetőhelyként működik, mégpedig a Momentum Mozgalom számára. Novák Előd kijelentette, hogy pártja harmadik utat mutat,

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.