Pesti Srácok

Olaszországban biztosak az AstraZenecával való oltás folytatásában

Olaszországban biztosak az AstraZenecával való oltás folytatásában

Éjszakai vakcinázással igyekeznek behozni a kiesést az olaszországi oltóállomásokon, amelyek készen állnak az AstraZeneca ismételt használatára – közölték az egészségügyi hatóságok szerdán.

A közép-olaszországi Lazio tartomány egészségügyi tanácsosa, Alessio D'Amato bejelentette: ahogy az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) és az illetékes olasz gyógyszerhivatal is igent mond csütörtökön, azonnal újraindítják az AstraZeneca vakcinájának használatát. Megjegyezte, hogy a néhány napos kimaradás újabb késést okozott a régió vakcinázási ütemezésében. Kétszázezren várnak az AstraZeneca-védőoltásra, a pár napos kiesés behozatala hetekig eltarthat. Ezért az egészségügyi személyzettel egyetértésben készek az oltási állomások egész napos nyitva tartására, hogy éjszaka is oltani tudjanak. A szerdán közölt felmérések szerint az olaszok 14 százaléka "ijedt meg" a brit-svéd oltóanyag felfüggesztésétől, de a vakcinázásban kételkedők aránya korábban is körülbelül ennyi volt. Lazio tartomány bejelentette, hogy március 20-tól oltási igazolást bocsát ki a már beoltottaknak. Roberto Speranza egészségügyi miniszter közlése szerint április és június között ötvenmillió adag oltóanyagot várnak Olaszországba.

– nyilatkozta Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője, aki a magyar és a lengyel kormányfővel korábban folytatott egyeztetés után szerdán a szlovén miniszterelnökkel tárgyalt a vakcinázási lehetőségekről. Olaszországban a nyolcvan éven felüliek kevesebb mint negyven százalékát oltották be eddig, az eggyel fiatalabb korosztály, a hetven évesnél idősebbek oltása pedig még el sem kezdődött. December vége óta 8,8 millió adag vakcina érkezett az országba, 7,1 millió olaszt oltottak be, ebből 2,1 millióan kaptak második dózist.

PestiSracok facebook image

A szigorú korlátozások alatt levő Olaszországban a halottak száma túllépte a 103 ezret. Az utóbbi 48 órában ismét megközelítette a napi ötszázat a halottak száma. Az aktív betegek száma 539 ezer felett van, kórházban több mint 26 ezer koronavírusos beteget kezelnek, 3317-en vannak lélegeztetőgépen. A halottak száma március 8-án lépte át a százezres küszöböt, miközben az aktív betegek száma március 11-én érte el a félmilliót.

Március 18-án tartják meg a Covid-19 áldozatainak emléknapját. Mario Draghi miniszterelnök Bergamo városába látogat, ahol tavaly ilyenkor indultak el a koporsókkal teli kamionok más városok krematóriumai felé.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.