Pesti Srácok

Olaszországban új oltási program készült, amellyel őszre érhetik el a lakosság átoltottságát

Olaszországban új oltási program készült, amellyel őszre érhetik el a lakosság átoltottságát

Nyár helyett őszre tervezik csak beoltani az olasz lakosság nyolcvan százalékát a római kormány új vakcinázási terve szerint, amelyet a rendkívüli járványbiztos, Francesco Paolo Figliuolo tábornok szombat este hozott nyilvánosságra.

Az országos oltási kampányt irányító járványbiztos 24 oldalas dokumentumot közölt a vakcinázás operatív irányelveivel. Az egészségügyi tárcával közösen kidolgozott ütemterv leszögezi, hogy elsőrendű célnak az olaszok biztonságba helyezése számít az ország újraindítása érdekében. Az egyetlen megoldást – olvasható a bevezetőben – az oltási kampány mielőbbi véghezvitele jelenti, amihez a vakcinák megfelelő területi elosztása és a naponta beadott dózisok számának növelése szükséges.

Az oltási program szerint a jelenleg naponta beadott 170 ezer dózist napi félmillióra kívánják növelni, és a mostani számítások alapján őszre tervezik elérni a hatvanmilliós lakosság 80 százalékos átoltottságát. Korábban nyár volt a határidő, de a vakcinaszállítmányok késése miatt változtatni kellett az ütemezésen. Olaszországba december vége óta 7,9 millió adag vakcina érkezett; ezt a mennyiséget a következő három hét alatt meg akarják kétszerezni. Az előrejelzések szerint június végéig további 52 millió, őszig pedig másik 82 millió adag oltóanyag érkezik. Szombat estig több, mint 6,5 millió olaszt oltottak be, közülük több, mint 1,9 millióan részesültek már a második dózisban.

A tervek szerint az érkező vakcina-szállítmányok másfél százalékát tartalékolják. Az elosztásnál előnyben részesítik az ország gócpontjait, ahol az új koronavírus-járvány terjedése kritikus szintet ért el. Ahol szükséges, ott mobil oltópontokat fognak működtetni a polgári védelem és a fegyveres erők együttműködésével. Jelenleg 1733 oltási pont működik, többségük kórházakban, de számukat többszörösére akarják emelni. Oltóállomásokat terveznek felállítani a munkahelyeken, edzőtermekben, iskolákban, valamint be akarják vonni a kereskedelmi láncok üzlethelyiségeit és az olasz püspöki konferencia intézményeinek épületeit is.

PestiSracok facebook image

Rómában vakcina-központot nyitnak a legnagyobb kaszárnyában is. Az oltóközpontok személyzetének létszámát is emelni kívánják 44 ezer háziorvos, 60 ezer fogorvos és 23 ezer diplomás orvos részvételével, de várják a sportorvosok, üzemorvosok és gyógyszerészek jelentkezését is. Mario Draghi miniszterelnök legelső februári parlamenti beszédében a vakcinázás felgyorsítását ígérte. Március elsején leváltotta a korábbi járványbiztost, akinek helyére Francesco Paolo Figliuolo tábornokot, a szárazföldi erők logisztikai parancsnokát nevezte ki. A tömeges vakcinázási program húsvét után indulhat el, éppen a március 15-től életbe lépő országos zárlat vége után.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/ANSA/EPA/Tino Romano

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.