Pesti Srácok

Önköltségi áron készek bekapcsolódni a közellátásba magánegészségügyi szolgáltatók

Önköltségi áron készek bekapcsolódni a közellátásba magánegészségügyi szolgáltatók

Önköltségi áron, haladéktalanul készek bekapcsolódni a közellátásba a meghatározó magánegészségügyi szolgáltatók az ellátórendszer tehermentesítése érdekében; kapacitásaik azonnali hasznosításáról hétfőn tárgyalást kezdeményeznek az egészségügyi kormányzattal – tudatta vasárnap a PRIMUS Egyesület.

A közlemény szerint a Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének tagjai az egészségügyi válsághelyzet idejére profit nélkül ajánlják fel kapacitásaikat az állami rendszerben leállt diagnosztikai, terápiás és rehabilitációs feladatok ellátására. A részletek kidolgozására javasolják az Egészségügyi Szolgáltatói Tanács létrehozását, és az egyesület szerint március közepén elkezdődhetne a közfinanszírozott betegek ellátása.

Leitner György, az egyesület elnöke, az Affidea Magyarország vezérigazgatója azt közölte, hogy az egyesület tagjai egyhangúlag ajánlották fel segítségüket. A védelmi intézkedések szigorításáról szóló, pénteken megjelent kormányrendelet szerint veszélyhelyzet idején az országos kórház-főigazgató, kártalanítás mellett, határozattal bármely – nem állami vagy önkormányzati fenntartású vagy tulajdonú – egészségügyi szolgáltatót kötelezhet a SARS-CoV-2 vírus elleni védekezéshez szükséges ingatlan, valamint ingó eszközök és felszerelések rendelkezésre bocsátására a kijelölt állami vagy önkormányzati fenntartású vagy tulajdonú egészségügyi intézmény részére – emlékeztettek. Ennek kapcsán a magánszolgáltatók azt kérik, hogy az állam tekintse őket partnernek, hiszen nem csupán a rendeletben foglalt átirányítható szakemberek, eszközök és infrastruktúra biztosítására alkalmasak, hanem biztonságos, magas szintű ellátást nyújtó szakmai kompetencia-központok is, amelyek közvetlenül bevonhatók a közellátásba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.