Pesti Srácok

Orbán Viktor: A Magyarországon elérhető vakcinák mindegyik, eddig megismert mutációval szemben megvédenek

null

Két dolgot kell figyelnünk: a folyamatosan emelkedő esetszámokat, és a vakcinákat – jelentette ki rendhagyó módon vasárnap délelőtt adott interjújában a kormányfő. Orbán Viktor elmondta: a legnehezebb hét következhet a járványban, azonban az egészségügyi kapacitások így is bírni fogják. A kormányfő kifejtette: az orosz és kínai időben, míg az unió által szétosztott vakcinák nem érkeznek, vagy lassan jönnek. A miniszterelnök jelezte: az operatív törzs döntése értelmében a késlekedve regisztráló időseket előre veszik a sorban. Orbán Viktor kifejtette: amelyik ország nem rendelt keleti vakcinát, az nem tud mit csinálni. Elmondta: igaza van az osztrák kancellárnak, mert valami nem stimmel, hozzátéve, hogy nem lakosságarányosan osztják el a vakcinákat. A kormányfő elmondta, most két vita van Brüsszelben: mit rontottak el a bürokraták, akiknek a szerződésekkel kellene bizonyítaniuk, hogy jól tárgyaltak. A másik vitában pedig a pénzről van szó, Orbán Viktor ugyanakkor aláhúzta: ha többet kértek volna a nyugati vakcinákért, akkor azt is kifizettük volna. Az erdőkertesi botrányról azt mondta a kormányfő, egyszerre kell küzdeni a baloldallal és a járvánnyal. Amikor emberek élete forog kockán, akkor morálisan vállalhatatlan mélypont, hogy egyesek politikát csinálnak a járványból – hangsúlyozta a kormányfő. A miniszterelnök ismételten kitért arra, hogy az oltásellenes kampányt be kell fejezni, és az eszement orvosoknak is abba kell hagynia az oltásellenes kampányt, hozzátéve: a Magyarországon elérhető ötféle vakcina minden eddig megismert mutációval szemben megvéd.

– kezdte vasárnapi rádióinterjúját Orbán Viktor. A miniszterelnök a beszélgetés elején azt mondta, hogy lehet tartani a napi hatvanháromezres oltási adatot. Három dolog kell a tempóhoz: legyen, aki beadja, elegen regisztráljanak, és kell vakcina.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor közölte, hogy a harmadik hullám erősebb, mint a második. Két dolgot kell figyelnünk: a folyamatosan emelkedő esetszámokat, és a vakcinákat. Most úgy látszik, hogy hárommillió felett van a regisztráltak száma, és az újonnan regisztráltak között nagy arányban vannak a hatvan év felettiek. Ennek megfelelően a kormányfő jelezte: az operatív törzs döntése értelmében a később regisztráló időseket előrébb veszik a sorban. A kórházi kapacitások kapcsán a miniszterelnök elmondta: egyelőre nem kell külföldi segítség, több ágyunk van, mint bárkinek Európában, és nekünk van a legtöbb lélegeztető készülékünk is. A rezidensek is készültségbe helyezték magukat.

– tette hozzá. A kormányfő szerint egy sunyi hazugság az ellenzék részéről arra hivatkozni, hogy mennyi vakcina van raktáron.

– részletezte a kormányfő. Hozzátette: most csak olyan vakcinával oltanak, amit kétszer kell beadni. Ezért is van raktáron vakcina, és aki ennek az ellenkezőjét állítja, az sunyi módon hazudik.

– fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az egész világon a legjobban fertőzött terület az Európai Unió, mindez pedig azt jelenti, hogy a világ népességének 5,5 százaléka EU-s, míg az áldozatok ötöde európai.

– tette hozzá.

– hangsúlyozta a politikus. A kormányfő ismertette: az AstraZeneca is levelet írt, hogy néhány százezerrel kevesebb vakcinát küld majd. Orbán Viktor ennek kapcsán kifejtette: aki nem rendelt keleti vakcinát, az nem tud mit csinálni.

– jelentette ki Orbán, hozzátéve, hogy nem lakosságarányosan osztják el a vakcinákat. Orbán Viktor szólt arról is, hogy azért hozták nyilvánosságra a keleti vakcinaszerződéseket, mert Brüsszel azt nem teszi meg a nyugatiak esetében.

– mondta a kormányfő.

– tette hozzá.

– mondta a kormányfő. A brüsszeli bürokraták a szerződések nyilvánosságának híján nem tudják megvédeni magukat.

– hangsúlyozta Orbán Viktor. Az erdőkertesi botrányról azt mondta a kormányfő: egyszerre kell küzdeni a baloldallal és a járvánnyal.

– jelentette ki a kormányfő.

– hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor közölte, hogy a vakcinaellenes orvosok tevékenysége mellett is meg kell kapnia az embereknek az oltásokat.

– mondta a kormányfő.

– tette hozzá, kifejtve: nem elképzelhetetlen, hogy újabb járványok is kitörhetnek.

– jelezte a miniszterelnök. A kormányfő ismételten kitért arra, hogy az oltásellenes kampányt be kell fejezni, és az eszement orvosoknak is abba kell hagyniuk a kampányukat. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a mutánsok okozzák a mostani helyzetet, mert a vírus is folyamatosan védekezik. A jövő nagy kérdése, hogy a jövőben létrejövő mutánsokkal szemben védeni fognak-e a vakcinák.

– tette hozzá. Orbán Viktor szólt arról is, hogy március 15-e közel áll a szívéhez. Mindig is a kommunizmussal szembeni ellenállás napja volt ez a nap.

– jelentette ki Orbán Viktor.

– fogalmazott a kormányfő, megjegyezve: most is a szabadságunk forog kockán, mert egy sunyi ellenséggel küzdünk.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán