Pesti Srácok

Reagált a Fidesz Kunhalmi Ágnes nyilatkozatára: nagyon álszent, amit a baloldal művel

Reagált a Fidesz Kunhalmi Ágnes nyilatkozatára: nagyon álszent, amit a baloldal művel

A baloldal a hatalomért még a magyar emberek életét is hajlandó veszélybe sodorni – reagált a Fidesz Kunhalmi Ágnes szombati nyilatkozatára, amelyben az MSZP társelnöke azt mondta: szerinte Orbán Viktor miniszterelnök nem készítette fel az egészségügyi rendszert és a lakosságot sem a járvány második és harmadik hullámára. Kunhalmi hozzátette: a kormány az ellenzéki vezetésű településeken nem engedi oltópontok felállítását, nehogy kiderüljön, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok jobban elvégzik a feladatot, mint a vízfejű kormány. A Fidesz szerint nagyon álszent, amit a baloldal művel.

– írják a közleményben. Emlékeztettek: a baloldal volt az, aki korábban meg akarta fúrni a vakcinák engedélyeztetését, majd petíciót indított egyes vakcinák betiltásáért.

PestiSracok facebook image

– fogalmaznak a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.