Pesti Srácok

Spanyolországban tovább mérséklődik a harmadik járványhullám

Spanyolországban tovább mérséklődik a harmadik járványhullám

Spanyolországban tovább mérséklődik a harmadik járványhullám; a hétvégén mintegy tizenhatezer új fertőzöttet regisztráltak, négyezerrel kevesebbet, mint a múlt hétvégén – derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium hétfői jelentéséből.

Az elmúlt huszonnégy órában 1159 új esetet diagnosztizáltak; a járvány kezdete óta több, mint 3,2 millió fertőzöttet szűrtek ki. Jelenleg százezer emberből átlagosan százhetvenöten koronavírus-fertőzöttek; egy hete számuk kétszázötvenkettő volt. Az utóbbi hét napban 665-en hunytak el, a halálos áldozatok száma az elmúlt egy évben meghaladta a hatvankilencezret. A járvány legsötétebb hónapja tavaly április volt, akkor több, mint tizenötezren vesztették életüket. A második legtöbb haláleset idén februárban következett be, az elhunytak száma meghaladta a tízezret.

A koronavírus elleni védőoltásokból négy és félmillió adag érkezett eddig a dél-európai országba. Az első dózist 3,8 millióan, mindkét adagot 1,26 millióan kapták meg. Az első oltási csoport – az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak – beoltása a végéhez közeledik. A Baleár-szigetek kormányának tájékoztatása szerint az elmúlt tizenhat napban már egy új fertőzöttet sem regisztráltak a területükön található idősotthonokban.

A járványügyi helyzet eltérő az ország tizenhét tartományában, amelyből tizenkettőben az országos átlagnál kevesebb a fertőzött. Több tartományban, ahol rendkívül szigorú óvintézkedések voltak életben, óvatos enyhítésbe kezdtek a héten. Például Katalóniában majd két hónap után kinyithattak a négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletek és a bevásárlóközpontok is, de kizárólag hétköznap üzemelhetnek. Valencia tartományban harmincnyolc napos kényszerszünet után újraindulhatott a vendéglátást, ám csak a teraszokon, ahol egy asztalnál legfeljebb négyen ülhetnek, kivéve, ha együtt élő családtagokról van szó. Galiciában az egyetemeken részlegesen visszatértek a jelenléti oktatásra.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EFE/Marta Pérez

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.