Pesti Srácok

Szlávik János: le fogjuk győzni mindegyik vírusvariánst

null

Az oltásokkal és a járványügyi intézkedésekkel le fogjuk győzni mindegyik mutáns vírusvariánst – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.

– fogalmazott Szlávik János.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– mondta, arra is kitérve, hogy Magyarországon a brit variáns mellett találtak már dél-afrikai és cseh változatot is. Szlávik János példaként említette, hogy Nagy-Britanniában a védőoltások segítségével sikerült meggátolni a nagyobb járvány kialakulását, ott csökken az esetszám és a kórházba kerülők száma. Álláspontja szerint Magyarországon tovább kell oltani, hogy a legtöbb ember megkapja legalább az első oltást. Közölte azt is, hogy azokban az országokban, ahol sokat oltanak, elkezdett csökkenni az esetszám, illetve a kórházba kerülők és a halálos áldozatok száma is, ezért az emberek ezt látva sokkal jobban bíznak a vakcinákban. Szlávik János egy friss tanulmányra hivatkozva beszámolt arról, hogy ha a fertőzésből felgyógyultak 15, újabban akár 30 százalékát érintő úgynevezett hosszú Covid-szindrómában szenvedők a gyógyulás után három hónappal védőoltást kapnak, akkor a vakcina "komoly jótékony hatással lehet" a tüneteikre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.