Pesti Srácok

Tállai András: járvány idején még fontosabb az adófelajánlás

null

Több tízmilliárd forintos összeget ajánlhat fel idén több mint négy és fél millió adófizető egy százalék formájában a civil szervezeteknek és az egyházi szférának. A felajánlás a járványhelyzetben még fontosabb, mint máskor – mondta Tállai András.

– hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Megjegyezte, hogy az adóhivatali adatok szerint javuló tendencia érvényesül, 2020-ban öt százalékkal többen – mintegy 2,2 millióan – rendelkeztek az adójuk egy százalékáról, mint az előző évben. Tavaly összesen 40,7 milliárd forintról rendelkezhettek volna a magánszemélyek, végül 18,6 milliárd forintot juttattak el a különféle szervezeteknek – részletezte Tállai András. Legtöbben a gyermekek fejlődésére és gyógyítására, vagy az állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egy százalékát.

Május huszadika a határidő

PestiSracok facebook image

Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni. A nyilatkozatokat számtalan módon el lehet juttatni az adóhivatalhoz: a legegyszerűbben az e-szja rendszerében néhány kattintással kitöltve, de lehet (a 20EGYSZA) lapon a postán keresztül vagy akár személyesen is. A munkáltatók idén is összegyűjthetik dolgozóik nyilatkozatait; ha a munkavállaló ezt választja, akkor május 10-ig az előírásoknak megfelelő, lezárt borítékot át kell adni a munkáltatónak – emlékeztetett Tállai András.

Az eligazodásban segít az adóhivatal honlapja

A tavaly tett egyházi felajánlások idén is érvényesek – szögezte le az államtitkár. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak – magyarázta. A kiemelt költségvetési előirányzat számára és a civil kedvezményezetteknek viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást – húzta alá, hozzátéve, hogy ebben segít az adóhivatal is, hiszen a honlapján a magánszemélyek megtalálhatják azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyek fogadhatják a felajánlott adó egy százalékát.

Fotó: ado1szazalek.eu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.