Pesti Srácok

Terézváros momentumos polgármestere is belátta, hogy elhibázott stratégia az oltásellenesség

Terézváros momentumos polgármestere is belátta, hogy elhibázott stratégia az oltásellenesség

Terézváros momentumos polgármestere, a párt budapesti vezetője a Hetek számára adott interjújában tért ki arra, hogy egyetért a kormány vakcinapolitikájával, és helyes döntésnek tartja a keleti oltóanyagok beszerzését. Úgy tűnik, az ellenzékben is van olyan, akinek leesett: az oltásellenesség nem szavazatokat hoz, hanem emberéleteket kockáztat.

Soproni Tamás a podcastben elmondta: egy közeli családtagja is mondta neki, hogy a kínai vakcinát nem kéri – éppen ezért nagyon mérges azzal kapcsolatban, hogy több politikus a bizalmatlanságot növeli a keleti oltóanyagokkal kapcsolatban. Mint fogalmazott, a kormány azzal hibázik, hogy nyomást helyez a szakértőkre e tekintetben, míg "a másik fél meg azt mondja, hogy nahát, itt a kínai és az orosz vakcina, az biztos, hogy rossz, és várjuk meg az európai uniós engedélyeztetést". Terézváros momentumos polgármestere szerint bízni kell az OGYÉI-ban, és még akkor is emberéleteket jelentenek a keleti vakcinák, ha csak 40, vagy 50 százalékban lennének hatékonyak.

– jelentette ki Soproni. A Momentumnak ugyanakkor nincs határozott álláspontja a kérdésben, annyira semmiképp sem markánsan, mint mondjuk a Demokratikus Koalíciónak. A Hetek kérdésére Soproni elmondta: szerinte jól tette a magyar kormány, hogy az Európai Uniónál előbb nyitott a keleti vakcinák felé. A momentumos polgármester úgy fogalmazott, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálni, és azt sem szabad elfelejteni, hogy az európai gyógyszerügynökségnél is vannak lobbik. Soproni úgy tudja, több európai ország is elkezdett nyitni az orosz és kínai vakcinák felé.

PestiSracok facebook image

– összegezte a polgármester. A Hetek podcastjában a világjárvánnyal kapcsolatban szóba került a Momentum azóta már háttérbe került nyitáskampánya, ahogyan az is, hogy még mindig jó ötletnek tartják-e a 100 ezer forintos támogatást a beadott oltásokért. Az előválasztás esélyeiről, a választókorhatár 16 évre történő leszállításáról, a generációs feszültségekről és a személyes ambícióiról is szó esett a műsorban, ami az alábbi linken meghallgatható.

Forrás: Hetek; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.