Pesti Srácok

Ukrajnában nyomoznak az MSZP-s cigicsempész, Legény Zsolt ellen

Nyomozás indult a cigicsempész szocialista Legény Zsolt ellen Ukrajnában - jelentette be közösségi oldalán Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője. Mint Budai Gyula bejegyzéséből kiderült, Ukrajna Állami Fiskális Szolgálatának Kárpátaljai Megyei Főigazgatósága nyomozó osztálya előzetes vizsgálatot folytat az ügyben.

Portálunk is beszámolt arról, hogy Legény Zsolt tavaly decemberben bukott le cigarettacsempészettel az ukrán-magyar határon. Az autójában talált mennyiség alapján feltételezhető, hogy nem először próbálkozott ezzel, valószínűleg már többször csempészett át jelentős mennyiségű cigarettát a határon. A baloldali politikus úgy érkezett Beregsurány-Luzsanka határátkelőhöz, hogy nem volt érvényes ukrajnai akkreditációja, autóján nem volt diplomatarendszám, mégis diplomata-útlevelet mutatott fel. Miután a vámhatóság félreállította és felnyitotta csomagtartóját, elképesztő mennyiségű dohányárut találtak. Amikor ezzel szembesítették, diplomáciai védelemre hivatkozott, aminek következtében a helyszínre hívták a magyar konzulátus képviselőit. Bár Legény elsőkörben megpróbálta magyarázni a történteket, nem sokkal később lemondott valamennyi pártbeli tisztségéről. Így megszabadult az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szövetségének alelnöki és a párt Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának elnöki posztjától, ráadásul a pártból is kilépett. Döntését azzal indokolta, hogy "nem terhelheti a közösségét egy ilyen súlyos üggyel.

Védekezésképpen azt mondta, hogy személyesen értesítette a konzulátust, a cigaretta pedig nem az övé volt. Amikor megérkeztek, kinyitottam az autót, és én voltam a legjobban ledöbbenve. Tele volt cigarettával. Az a cigaretta nem az enyém, nem én vásároltam, nem tudom, hogy került bele az autóba. Én nem követtem el szándékosan semmilyen bűncselekményt – fogalmazott decemberi videóüzenetében. Csakhogy amikor az ukrán-magyar határon a vámparancsnok személyesen megkérte, hogy nyissa fel a csomagtartóját, több tanú szerint is jól érthetően azt mondta, na jó, cigi van benne. A helyszínen felvett jegyzőkönyv szerint a vámosok 3010 doboz Lifa Mentholt, és 8490 darab Compliment Blue-t találtak. A szakértők szerint az adózatlan dohánytermékek feketepiaci értéke 5-6 millió forint, hivatalos kereskedelmi értéke pedig 10-12 millió forint lehetett. Mint korábban megírtuk, a baloldali politikusnak nyíregyháza egyik előkelő negyedében van egy több tízmillió forintot érő ingatlana.

Forrás: Origo ; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.