Pesti Srácok

A balliberális ellenzék az egészségügyi dolgozókat jelöli az Európai Polgár-díjra

A balliberális ellenzék az egészségügyi dolgozókat jelöli az Európai Polgár-díjra

A Magyar Orvosi Kamarát, valamint rajta keresztül szimbolikusan minden egyes magyar egészségügyi dolgozót jelölik idén az Európai Polgár-díjra az Európai Parlament (EP) magyar ellenzéki képviselői – ezt maguk a képviselők jelentették be csütörtökön.

Az Európai Parlament elismerésére a magyar egészségügyi dolgozókat jelölő EP-képviselők között Dobrev Klára, Ara-Kovács Attila, Molnár Csaba és Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK), Cseh Katalin és Donáth Anna, a Momentum Mozgalom, Ujhelyi István, az MSZP, valamint Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője szerepel. A képviselők az MTI-hez eljuttatott közleményükben hangsúlyozták: a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet soha nem látott feladat elé állította az európai egészségügyi ellátórendszereket és a benne dolgozó szakembereket.

– írták.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak.

– tették hozzá.

Az Európai Parlament 2008-ban alapított Európai Polgár-díját olyan, kivételes teljesítményt nyújtó emberek, illetve szervezetek kaphatják, akik hozzájárultak a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció, a közös megértés előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki. A díjra EP-képviselők jelölhetnek magánszemélyeket és szervezeteket. A jelöléseket ugyancsak képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az EP elnökének vezetésével ülésező brüsszeli zsűri dönt a díjazottakról. Az Európai Parlament (EP) Európai Polgár-díját Magyarországon idén Baritz Laura Domonkos-rendi szerzetesnővér, valamint az Oltalom Karitatív Egyesület kapták.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.