Pesti Srácok

A bíróság mégis megalapozottnak tartotta a vádemelést Salvinivel szemben

A bíróság mégis megalapozottnak tartotta a vádemelést Salvinivel szemben

Bíróság elé állítják Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert, a Liga párt vezetőjét a spanyol Open Arms civil hajó fedélzetén érkezett 147 migráns feltartóztatásáért – jelentették be a szicíliai Palermóban szombaton az előzetes bírói döntést, amely megalapozottnak tartotta az ügyészség vádemelési kérelmét.

Matteo Salvini közösségi oldalán hangoztatta, hogy a haza védelme minden állampolgár szent kötelességének számít.

– írta a legnagyobb olasz párt vezetője. A Liga vezetője a sajtónak nyilatkozva azt kérdezte, mennyibe kerül az ellene indított politikai per Olaszországnak. Nevetségesnek nevezte, hogy az ügyészség "túszejtéssel" vádolja. Salvini emlékeztetett, hogy több, az olaszországi partokhoz migránsokkal érkezett és feltartóztatott hajó esetében indítottak ellene vizsgálatot, de ez az első alkalom, hogy bíróság elé állítják.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. Megjegyezte, hogy korábbi hatósági telefonlehallgatások szerint egyes ügyészek és bírák "mindenáron" bíróság elé akarták állítani a Liga vezetőjét, még akkor is, ha egymás között elismerték, hogy Salvini ártatlan. A volt belügyminiszter kifejtette: a civilhajók "ejtik túszul" a bevándorlókat, amikor heteken át nem engedik őket partra szállni az első biztonságos kikötőben, hanem saját politikai céljaikra használják ki őket. Matteo Salvini úgy vélte, a bírósági tárgyaláson "sok minden végre felszínre kerül majd".

Az Open Arms hajója 2019 augusztusában huszonegy napig várakozott Lampedusa vizein 147 fővel. A fedélzeten tartózkodó, felnőtt kísérő nélküli kiskorúak és a betegek partra szállhattak. Spanyolország több kikötőt ajánlott fel az Open Armsnak, de ezt a nem kormányzati szervezet elutasította. A bevándorlók végül augusztus 20-án léphettek partra, amikor Rómában kormányválság zajlott, ami a Liga és a másik akkori kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) közötti töréshez vezetett a Giuseppe Conte vezette első kormány bukásával. Salvini kifejtette, hogy egy, a líbiai és máltai felségvizeken migránsokat fedélzetére vevő spanyol hajóról van szó, amely nemet mondott Máltának, és elutasította, hogy a migránsokat egy spanyol katonai hajó szállítsa biztonságos kikötőbe. Hozzátette, hogy az illegális migránscsoport közel felének teljesen nyoma veszett, ketten pedig börtönbe kerültek.

Ez az első bírósági eljárás, amelyet egy civil hajó feltartóztatása miatt indítottak Salvini ellen, és az első, amelyben tárgyalás kezdődik. Az ügyészség többek között "túszejtéssel", nemzetközi konvenciók megsértésével, hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolja a volt minisztert, aki tizenöt évet kockáztat. Az első tárgyalást szeptember 15-re tűzték ki. Giulia Bongiorno védőügyvéd elmagyarázta, hogy az Open Arms esete különbözik a párhuzamosan a szintén szicíliai Catania bíróságán zajló Gregoretti-ügytől, amelyben az előzetes eljárást vezető bíró május 14-én előreláthatóan nem fogja támogatni a Matteo Salvinivel szembeni vádemelést. Az Open Arms ügyében a palermói bíró gyorsított eljárással haladt; nem hallgatott meg tanúkat, úgy döntött, hogy egyenesen tárgyalásra bocsátja az ügyet. A Gregoretti olasz katonai hajó esetében az ügyészség nem kezdeményezett vádemelést, az Open Arms esetében az ügyészség mellett tucatnyi olasz és külföldi civil szervezet, valamint kilenc bevándorló is polgári kereseti igényt nyújtott be.

Az Open Arms közösségi oldalán üdvözölte a palermói előzetes bírósági döntést. Politikai feszültséget keltett, hogy a baloldali Demokrata Párt (PD) új főtitkára, Enrico Letta csütörtökön az Open Arms vezetőivel találkozott a PD római székházában. A PD és a Liga jelenleg ugyanannak a Draghi-kormánynak a tagja. Salvini tiltakozására Letta elnézést kért. Az első sajtókommentárok szerint a bíróság elé állítás inkább politikai, mint jogi "pofon" a következő választásokon a jobbközép miniszterelnök-jelöltjeként indulni akaró Matteo Salvini számára. Jogi szakértők súlyos precedensnek nevezték, hogy egy volt minisztert kormánya rendelkezései, ebben az esetben a Conte-kormány migrációs intézkedései tiszteletben tartásáért állítanak bíróság elé.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Tino Romano

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.