Pesti Srácok

A Brexit felértékelte Svájc szerepét Európában Szijjártó Péter szerint

null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tizennégymilliárd forint összértékben kétszázhúsz új munkahelyet létrehozó magyarországi beruházási megállapodásokat kötött kedden Svájcban. Három svájci vállalattal tudtunk ma megállapodni arról, hogy részben bővítik magyarországi tevékenységüket, részben új beruházóként jelennek meg a magyar piacon – mondta Szijjártó Péter, aki szerint a brit kilépés megnöveli a különböző EU-n kívüli országokkal fenntartott partnerség és együttműködés jelentőségét.

Három különböző iparágban és három különböző városban történnek majd ezek a beruházások: bővítés lesz a vasútikocsi-gyártás területén Szolnokon és a fogkrémtubus-előállítás területén Debrecenben, valamint teljesen új beruházás lesz a fogászatban használt kerámia-implantátumok gyártása Székesfehérváron.

– húzta alá Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

Elmondta, Svájc fontos politikai és gazdasági szövetségese Magyarországnak. Az Európai Unió a tavalyi év elején a Brexittel elveszítette egyik fontos tagországát.

– közölte.

Úgy vélte, a brit kilépés megnöveli a különböző EU-n kívüli országokkal fenntartott partnerség és együttműködés jelentőségét, sőt egyre nagyobb jelentőségét.

– mondta a miniszter.

Kiemelte, hogy a svájci beruházók nagyon fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság működésében. Majdnem kilencszáz svájci tulajdonosi hátterű vállalat működik Magyarországon, és ezek harmincháromezer embernek adnak munkát.

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.