Pesti Srácok

A csíksomlyói hegynyeregben tartják meg a pünkösdszombati nagymisét

null

Idén a csíksomlyói hegynyeregben tartják a pünkösdszombati nagymisét. A bejelentést Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere tette a város önkormányzati testületének pénteki ülésén. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint, a részletekről az erdélyi ferences rendtartomány képviselőivel és a hatóságokkal történő további egyeztetések után számolnak be.

Csíkszeredában jelenleg a legenyhébb romániai járványügyi szabályok érvényesek. A városban a koronavírus-fertőzöttségi ráta pénteken 1,16 ezrelékes volt. A ráta Romániában a korábbi két hétben jegyzett, ezer lakosra jutó új fertőzések számát jelenti. Hasonlóan alacsony (1,22 ezrelékes) az új fertőzések aránya Hargita megyében is. Korodi Attila az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: a jelenlegi fertőzöttségi adatok és az érvényes jogszabályok alapján a csíkszeredaiak kimehetnek a hegynyeregbe a búcsúra. Arról kívánnak egyeztetni a római katolikus egyház képviselőivel és az állami hatóságokkal, hogy más települések zarándokait fogadhatják-e. A polgármester biztosnak tekintette, hogy idén sem lesz lehetőség – a hivatalos delegációkat leszámítva – magyarországiak csíksomlyói zarándoklatára. Hozzátette: különböző forgatókönyveket dolgoznak ki, és ezek közül választják ki a római katolikus egyház és az állami hatóságok képviselőivel közösen azt, amely lehetővé teszi a zarándoklatot, de egyúttal a legkisebb járványügyi kockázatot hordozza. Urbán Erik, a búcsút hagyományosan szervező erdélyi ferences rendtartomány elöljárója az MTI érdeklődésére csak annyit közölt: várják a hatóságokkal való egyeztetéseket. A járványügyi korlátozások miatt tavaly elmaradt a hagyományos pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklat. A csíksomlyói kegytemplomból közvetített szentmisét több internetes csatornán, a Duna Televízióban és az erdélyi Mária Rádióban követhették a hívek. A templom előtti téren akkor mintegy kétszázötvenen gyűltek össze.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Veres Nándor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.