Pesti Srácok

 A Nézőpont Intézet felmérése alapján a magyarok háromnegyede oltáspárti

 A Nézőpont Intézet felmérése alapján a magyarok háromnegyede oltáspárti

Az év eleje óta szignifikánsan, a korábbi negyvenötről hetvenkét százalékra emelkedett az oltáspártiak aránya – derült ki a Magyar Nemzetnek készített felmérésből, amelyet a Nézőpont Intézet készített. A tanulmányból kiderült az is, hogy az országos átlaghoz képest a kormánypártiak tíz százalékponttal nagyobb, míg a kormánykritikusok tizenkét százalékponttal kisebb aránya tartozik az oltáspártiak közé.

Nem meglepő, hogy a legismertebb ellenzéki politikusok, azaz Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely szerint a Fidesz szavazói között több az oltásellenes. Ennek ellenére a közvélemény-kutatásból ennek pont az ellenkezője derül ki. Az oltáspártiság tavaly még csak harminc százalékon állt, majd a Pfizer vakcina engedélyezése után negyvenöt százalékra emelkedett - írta a Magyar Nemzet. A Nézőpont Intézet szerint az oltóanyagok bővülő választéka, az oltópontok megszervezettsége, illetve a „járványfáradtság” is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az oltáspártiak aránya április elejére hetvenkét százalékra emelkedett.

Így alakult a magyarok oltási kedve az utóbbi hetekben. Forrás: Nézőpont Intézet

Forrás: Mandiner.hu/Magyar Nemzet; Fotó: MTI/ Mészáros János

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.