Pesti Srácok

A nyugati sajtó az Orbán–Salvini–Morawiecki-csúcsra fókuszál

A nyugati sajtó az Orbán–Salvini–Morawiecki-csúcsra fókuszál

Salvini Orbánnal és a lengyelekkel képzeli el Európa újraindítását, ennek érdekében a magyar miniszterelnök csütörtökön fogadja Salvinit és Morawieckit. A mai találkozó fő témája az Európai Unió járvány utáni újraindítása.

A Mandiner felidézte, hogy a volt olasz miniszterelnök-helyettes a nemzetközi sajtónak adott keddi online interjújában kijelentette, hogy a csütörtökön esedékes találkozó elsődleges témája az Európai Unió járvány utáni újraindítása lesz. Salvini úgy véli, hogy a koronavírus-járvány lehetőséget kínál egy „másfajta, igazi” Európa, illetve egy „új értelemmel” bíró Európai Unió megteremtésére.

– fogalmazott Salvini, aki köszönetet mondott Orbán Viktornak és Mateusz Morawieckinek azért, hogy kormányfőként fogadják, holott nem tölt be jelenleg ilyen pozíciót. Salvini hangsúlyozta azt is, hogy nem szerepel napirenden a Liga csatlakozása az Európai Néppárthoz. Mint mondta, ez a kérdés csak a sajtót érdekli. Kiemelte viszont azt, hogy az az álma, hogy az Identitás és Demokrácia, illetve az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládja egyesüljön. Ezzel az európai jobboldal képviselné a második legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor jobboldali szövetséget hozna létre

Orbán Viktor jobboldali szövetséget hozna létre az Európai Parlamentben a Néppártból való kilépés után – írta meg a Financial Times. A lap szerint a magyar kormányfő azért találkozik Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és az olasz Liga pártelnökével, Matteo Salvinivel, hogy megtárgyaljanak egy új politikai szövetséget, amely átrendezheti az európai parlamenti viszonyokat. A Financial Times hozzátette, hogy a közös pártcsalád alapításában jelentős akadályt jelenthet az Oroszországhoz való kapcsolata a résztvevő pártoknak. A Times a csütörtöki lapszámában és a weboldalán is beszámolt a szóban forgó eseményről. Ők is kiemelték Matteo Salvini vágyát arra vonatkozóan, hogy az Identitás és Demokrácia, illetve az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládok egyesüljenek.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu