Pesti Srácok

Salvini a kötelességét teljesítette, de a bevándorláspárti erők tizenöt évre leültetnék

Salvini a kötelességét teljesítette, de a bevándorláspárti erők tizenöt évre leültetnék

Nehéz az ország kormányzása olyan koalíciós erőkkel, akik bíróság elé állítják partnerüket! – nyilatkozta Matteo Salvini volt belügyminiszter a közelmúltban. A bevándorlásellenes Liga elnöke kormányba lépésekor alighanem tisztában volt azzal, hogy óriási kihívás szövetségre lépni ősi ellenségeivel. De hogy a bíróságon próbálják lejáratni, arra talán ő sem számított – írta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint a Mario Draghi vezette kormány célkitűzése, hogy kivezesse az országot az egészségügyi vészhelyzetből, a súlyos gazdasági recesszióból. Az olasz kormányban azonban a rendkívüli szükségállapot ellenére sem csillapodik az ellenségeskedés, amely immár évtizedek óta feszíti a jobboldalt és a baloldalt. A Matteo Salvini ellen indított bírósági hadjárat új fejezethez érkezett. A palermói bíróság úgy határozott, megalapozottnak tartja a bevándorlásellenes Liga elnöke elleni ügyészség vádemelését az Open Arms civil hajó ügyében. A palermói bíróság főügyésze, Francesco Lo Voi szerint a volt belügyminiszter személyi szabadságsértést követett el azzal, hogy 157 személyt hat napon keresztül várakoztatott az Open Arms hajó fedélzetén 2019 augusztusában Lampedusa vizein. Tizenöt évig terjedő börtönbüntetés, valamint a politikai szerepléstől való eltiltás fenyegeti a politikust a szigorú bevándorlás ellenes politikája miatt. Csakhogy egy héttel korábban még a cataniai bíróság ügyésze, Andrea Bonomo a Gregoretti hadihajó esetében kezdeményezett előzetes eljárás lezárását kérte, arra hivatkozva, hogy nem megalapozott a vád.

– írta az Il Giornale napilap főszerkesztője, Alessandro Sallusti. „Az ügy kimenetele borítékolható volt” – kommentálták a hírt más újságok. Sokkhatásként érte a jobbközép szövetségeseket is a politikus ellen indult ügyészségi hadjárat.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg közösségi oldalán Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt elnöke, szolidaritásáról biztosítva szövetségesét. A média figyelmét ugyanakkor az a „véletlen” egybeesés sem kerülte el, hogy Enrico Letta, a Demokrata Párt főtitkára és Oscar Camps, az Open Arms alapítója éppen a Salvini-pert megelőző napokban személyesen találkozott egymással. A baloldali párt vezetője a civil szervezet alapítójával készült fotót tett közzé a közösségi oldalán, amelyen egy Open Arms feliratú pólóban pózolt.

– nyilatkozta Valter Biscotti ügyvéd az Il Giornale hasábjain. A jogász szerint megvalósulni látszik, amit Luca Palamara ügyész állított: „Salvininak igaza van, mégis támadni kell.” Matteo Salvini veszélyes választásnak nevezte a főügyész döntését, aki bűntények hiányában politikai perbe bocsátkozik.

– nyilatkozta a volt belügyminiszter az Il Corriere della Sera újságnak. Arra is kitért, hogy a kormány első számú feladata a vírus megfékezése és a gazdaság beindítása. Hangsúlyozta azt is, hogy sürgős módosításokat kell végrehajtania a bevándorláspolitikában, a továbbiakban nem tolerálható, hogy illegálisan szállnak partra.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Angelo Carconi

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.