Pesti Srácok

Amerikai járványügyi szakember: a vírus brit változata a gyermekekre is veszélyesebb

Amerikai járványügyi szakember: a vírus brit változata a gyermekekre is veszélyesebb

A koronavírus brit változata a gyermekekre is veszélyesebb, mint a korábbiak – jelentette ki az amerikai NBC televíziónak adott vasárnapi interjújában Michael Osterholm, a Minnesotai Egyetem Fertőző Betegségek Kutatási Központjának igazgatója.

A járványügyi szakember szerint "a B.1.1.7 változat egy vadonatúj játszma".

A szakember hozzátette: az észak-amerikai államban csaknem 750 iskola számolt be az utóbbi két hétben olyan esetről, amikor a brit variáns fertőzött meg gyereket. Osterholm arról is beszélt, hogy a vírus korábbi változatainál nem tapasztalták azt, hogy a legfiatalabbak is megfertőződnének, ahogyan azt sem, hogy súlyosan megbetegítené őket a vírus. Ezen kívül nem fertőzték tovább a társaikat sem.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a járványügyi szakember.

Nem kerülhető el a negyedik hullám?

Osterholm szerint a brit mutáció 50-100 százalékkal fertőzőbb, mint a korábbi változatok, és az esetek 55 százalékában súlyos megbetegedést okozhat. A szakember üdvözölte a Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció erőfeszítéseit az átoltottság növelésére, de véleménye szerint nem kerülhető el a negyedik hullám az Egyesült Államokban. Ezzel a véleménnyel azonban nem minden szakember ért egyet. Scott Gottlieb, az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) volt vezetője vasárnap a CBS amerikai televíziónak azt mondta, hogy az oltásoknak köszönhetően nem valószínű, hogy egy negyedik hullám elindulna az országban.

– fogalmazott Gottlieb. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államok teljes népességének csaknem 19 százaléka megkapta az összes szükséges oltást, 32 százalékának pedig beadtak legalább egy adag koronavírus elleni vakcinát. Andy Slavitt, a Fehér Ház vezető Covid-19 tanácsadója hétfőn bejelentette, hogy három új tömeges oltóközpontot nyitnak meg az Egyesült Államokban. Az új helyszínek Dél-Karolina, Colorado és Minnesota államokban lesznek.

– mondta Slavitt. A szakember hozzátette: a három új helyszín mind a CDC által "magas kockázatú közösségként" meghatározott területeken található, azaz továbbra is törekednek arra, hogy minden népcsoport hozzájusson az oltásokhoz.

– hangoztatta a tanácsadó.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

Földi László a pénteki tüntetésről: A teljes nemzeti oldal jövőjéről van szó, ezért kell kiállni a Pesti Srácok mellett (17 ÓRÁTÓL A ZSIGMOND TÉRNÉL!)

‎Polbeat 2023 március 31.
"A Pesti Srácok-ügy a rendszerváltás óta a legfontosabb jogi ügye a nemzeti oldalnak. Ez most a teljes nemzeti oldal jövőjéről szól, ami gyorsan el fog dőlni. Ha a Pesti Srácok végül kitaszítva marad a YouTube platformról, akkor a Big Tech utána lépésről lépésre visszaszorítja a nemzeti oldalt, amire az impotens hazaáruló ellenzék egyedül sosem lenne képes" – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány alapítója, biztonságpolitikai szakértő, a Google budai, Zsigmond téri székháza előtt pénteken ötkor kezdődő tüntetésünk egyik vezérszónoka. A VDTA vezető jogi szakértője, Tóth Máté volt Varga Ádám és Ambrózy Áron vendége a Polbeatben. A felvételt lent visszanézhetik, s cikkünkben megtalálják a tüntetés szónokainak névsorát is! A tüntetést várhatóan élőben közvetítjük a PestiSrácok.hu-n és a PS TV Facebook-oldalunkon!