Pesti Srácok

Az ISIS-hez köthető terrorista gyanús személyeket vettek őrizetbe Dániában

Az ISIS-hez köthető terrorista gyanús személyeket vettek őrizetbe Dániában

A dán hírszerzés és a rendőrség közös terrorellenes művelete során hat gyanúsítottat vettek őrizetbe Aarhus városában és Koppenhágában. A kelet-jütlandi rendőrség keddi közlése szerint a huszonhét és harmincöt év közötti férfiakat azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam tagjai, illetve közreműködtek a terrorszervezet finanszírozásában.

A hatóságok kezére került férfiak közül kettőt a többi között azzal vádolnak, hogy 2014 nyarán Szíriába utaztak, ahol állítólag csatlakoztak a dzsihadistákhoz. Ha elítélik őket, hat év börtönre számíthatnak. Öt gyanúsítottat terrorizmus finanszírozásával vádolnak. Ennek központi figurája egy huszonkilenc éves férfi, aki a rendőrség szerint négy társát közvetítőkként használta, hogy a szélsőségeseknek pénzt utaljanak át 2013 és 2017 között. Akár tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják őket. Dániában februárban tizenhárom gyanúsítottat vettek őrizetbe egy terrorellenes művelet során. Hatot közülük a múlt héten azonban már elengedtek a vizsgálati őrizetből.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.