Pesti Srácok

Balog Zoltán: idén mélyebben átélhetjük a kétségbeesést, de az új élet reményét is

Balog Zoltán: idén mélyebben átélhetjük a kétségbeesést, de az új élet reményét is

A kétségbeesés és az új élet reményének a korábbiaknál mélyebb valóságáról beszélt a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét alkalmából az MTI-nek.

Balog Zoltán a szerdán rögzített interjúban azt mondta:

A református püspök szavai szerint megrázó, nehéz időszak a mostani, olyan, mint amiről Jeremiás próféta azt mondta, "feljött a halál az ablakainkba". Elmondta, hogy a kórházakat látogató lelkészek nap mint nap találkoznak a halálra készülő emberekkel, vigasztalják a szeretteiket, mégis, a fájdalmat nem alábecsülve vallja: az életünk alaptörténete, hogy a nagypéntekből hogyan lesz feltámadás, húsvét. "Ezt éljük most át", és az idei húsvét talán jobban is hasonlít az elsőhöz, hiszen akkor is féltek a tanítványok, ők is elvesztették azt, akit szerettek. De akkor is megjelent Krisztus, az isteni erő, és akkor is elhangzott az üzenet: "békesség nektek!" Balog Zoltán úgy fogalmazott: a misztérium lényege, a húsvét üzenete az, hogy a világ a bajban, a járvány idején sincs egyedül, és aki megalkotta, képes arra is, hogy megszabadítsa, hogy újjáteremtse. Ez az újjáteremtés pedig

PestiSracok facebook image

Nem nagy társadalmi világmegoldásokat és intézkedéseket kell várni, hanem oda kell figyelni a bennünk kezdődő változásra, és arra a szerető Istenre, aki nemcsak megteremtett minket, hanem meg is akar szabadítani.

– tette hozzá. Balog Zoltán kitért arra, hogy a lelkészek között is vannak, akik elcsüggednek, kétségbe esnek, vannak betegek, és megviseli őket, amikor a gyülekezetükben tisztséget viselő, lelki felelősséget hordozó emberek mennek el vagy esnek betegágynak. Ugyanakkor a szeretet, az odafigyelés, az erő továbbadásának számos szép példáját látja az egyházon belül. Egy lelkipásztornak, egy hívő embernek képesnek kell lennie kilátni a sötétségből és észrevenni a világosságot, akkor is, ha az még csak egy pislákoló fény, és segítenie kell, hogy a fény egyre nagyobb legyen.

– mondta a református püspök, hozzátéve, hogy ez egyszerre kötelessége és lehetősége az egyháznak. Balog Zoltán hangsúlyozta: Jézus Krisztus feltámadásának valósága újra és újra időszerű üzenetet hordoz, mert most is "új kezdetre, feltámadásra várunk".

– sorolta, hozzátéve, hogy ez nagyon sok lelkigondozói beszélgetést tesz lehetővé és szükségessé.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A második Dárdai-fiú is hazatér a felnőtt válogatottba! – Dárdai Márton bejelentette: Magyarországot választja!

Exkluzív 2024 január 22.
A korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál középső fia, a 24-szeres német utánpótlás-válogatott védő, Dárdai Márton ma hivatalosan bejelentette, hogy a jövőben a magyar labdarúgó-válogatottban kíván szerepelni. Ezzel hosszas találgatás végére tett pontot, egyben jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy a legidősebb Dárdai-fiú, Palkó után a középső testvér, Márton számára is a magyar válogatott lett a választott nemzeti csapat.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

A hit erejével – Két, hanyatlásra ítélt, mélyszegénységben élő falut mentett meg egy református lelkész házaspár

Exkluzív 2021 december 25.
Hanyatló falvakat ment a szlovák-magyar határon egy fiatal református lelkész házaspár, Tóth István és felesége, Viktória. Huszonegy évvel ezelőtt, amikor elvállalták a szolgálatot a Miskolctól hetven kilométerre fekvő Abaújvár gyülekezetében, azt mondták nekik, ne tervezzenek hosszú távra. Az öregedő, kétszáz lelkes faluban, valóban az Isten háta mögött alig több mint tucatnyian járhattak templomba. A hit erejével a legszegényebb falvakban, a határ mentén önfenntartó és valódi, családias közösséget építettek, aminek mások a csodájára járnak. A semmiből, valóban az Isten háta mögött, ahol magyar, betelepült szlovák és cigány él együtt, és ahol az érkezésük előtt nem látszott már a kiút. Ha azt kérdezzük, honnan volt fiatal lelkipásztorként mindehhez ereje, Tóth Viktória szerényen annyit mond: Istené a dicsőség, ők csak hittek benne, hogy az Úr nem ad olyan feladatot, amit ne lennének képesek elvégezni. Abaújváron kívül még egy kisebb szomszédos falu, Pányok is hozzájuk tartozik. Ők lettek abban a térségben a legnagyobb szolgáltató és munkáltató egyben: szociális és házi segítségnyújtó szolgálatuk ellátja az időseket és rászorulókat, gazdaságot és egy keresztény manufaktúrát is létrehoztak, jelenleg tizenöt család megélhetését biztosítják. Ez már önmagában is csoda volna, de a Tóth házaspár itt nem állt meg, a gyermekeket is maguk köré gyűjtötték; vannak, akik a gyülekezetben nőttek fel, váltak istenfélő, hívő felnőtté. Bábcsoportot alapítottak, amellyel az országot járják, gyülekezeti otthont építettek, Időközben Viktóriáékra bízták a gönci pszichiátriai- és szenvedélybetegek nappali intézményét is, amely majdnem csődbe ment. És ha ennyi szolgálat nem lenne elég: börtönök, fegyházak fogvatartottainak lelkét is mentik. Ma már a börtönbe szolgálni járó cursillósok észak-magyarországi központja is Abaújváron van.