Pesti Srácok

Bayer Zsolt is csatlakozott a Megafon csapatához (Videó)

A kommunisták azt mondták, hogy nem írhatok. A balliberálisok azt mondták, hogy nem tudunk tévét csinálni. Erről ennyit, megcsináltuk mindkettőt – kezdi bejegyzését Bayer Zsolt, amelyben bejelentette, hogy csatlakozik a Megafon csapatához. A kezdeményezés célja az, hogy konzervatív influenszerek segítségével megtalálják a nemzeti érzelmű fiatalokat, felerősítsék hangjukat és hozzájáruljanak a sikerükhöz.

A Megafon segítségével most egy új terepen, a Facebookon bizonyítom, hogy a jobboldalnak mindenhol helye van – írta a Magyar Nemzet publicistája, így Bohár Dániel és Rákay Philip mellett immár ő is segíti Megafon munkáját.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Pétert május kilencedikén koronázzák meg a Duna jegén

Magyar ugar április 28.
A szeretett vezetőt megkoronázzák, a szeretett vezető előtt hódol az egész ország, és a hadsereg is felvonul. Az egyetlen bökkenő Magyar Péter mennybemenetelének megünneplésével, hogy éppen május kilencre tették, ami az oroszoknál a győzelem napja, és a tokatábornok ezt akarja katonai parádéval ünnepelni. Ellenzéki újságíróként ezt azzal kommentálnám, hogy mennyire felháborítanak ezek az oroszbérenc kormánytagok...