Pesti Srácok

Bordélyházat számolt fel a rendőrség a II.kerületben

null

A II. kerületi rendőrök egy férfit és egy nőt gyanúsítanak azzal, hogy prostitúció céljára béreltek lakást. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a II. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozást indított egy 59 éves budapesti férfi és egy 44 éves szekszárdi nővel szemben prostitúció elősegítésének megalapozott gyanúja miatt.

Információk szerint a páros Budapesten, egy II. kerületben bérelt lakást 2020 áprilisa óta bordélyházként üzemeltetett. A bevétel egy részéért a gyanúsítottak interneten hirdették nők szexuális szolgáltatásait, amelyhez biztosították a lakást és a tevékenység feltételeit. A nyomozók 2021. április 26-án délelőtt tartottak kutatást a II. kerületi lakásban, ahol két, ott dolgozó nőt értek tetten. A nyomozás során mobiltelefonokat, a prostituáltakhoz köthető feljegyzéseket, vendégekkel beütemezett naptárakat és pénzt is lefoglaltak. A rendőrök aznap fogták el az 59 éves férfit egy pesterzsébeti ékszerboltban, társát pedig szekszárdi lakcímén. A feltételezett elkövetőket a II. Kerületi Rendőrkapitányságon prostitúció elősegítése bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, vallomást nem tettek. Az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek.

Forrás: Blikk; Fotó: dailyfinance.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.