Pesti Srácok

Covid-osztályokon forgatott az M1 stábja

Az elmúlt hónapok folyamán az M1 több riportban is beszámolt a magyar kórházakban folytatott egészségügyi ellátásról. A csatorna által készített kórházi riportok rámutatnak: az egészségügyi dolgozók mindent megtesznek, hogy megmentsék a fertőzésen áteső betegek életét.

A Szegedi Tudományegyetem Járványügyi Ellátó Központjának igazgatója az M1-nek nyilatkozva elmondta: a koronavírus-járvány harmadik hullámában gyakran egész családok kerülnek kórházba. Pető Zoltán tájékoztatása szerint jelenleg egy ötszintes centrumban látják el a koronavírus-fertőzötteket, azonban az ellátás igénye folyamatosan bővül. A járvány harmadik hullámának nehezebb időszakában napi hatvan beteget is behoz a mentő.

A koronavírus-fertőzéssel kórházba kerülők száma napról napra emelkedik, ezért folyamatosan bővíteni kell az ellátásukat szolgáló részleget – derült ki a Honvédkórház covid-belgyógyászati osztályán készített márciusi beszámolóból. Az orvosok munkáját bemutató felvételen elhangzott, hogy közel száz beteg fekszik a covid-belgyógyászati osztályon és ötvenöt koronavírus-fertőzött a kórház intenzív osztályán. A kórház szakorvosa a felvételen hangsúlyozta: a járvány megfékezéséhez nélkülözhetetlen a járványügyi szabályok betartása és a védőoltás elfogadása.

A 2020 márciusában hozott kormányzati döntés értelmében két és fél hét alatt épült fel a Kiskunhalasi Járványkórház. Akkor még nem volt szükség az intézmény kihasználására, a köztévé múlt hónapban készített riportja szerint viszont a járvány harmadik hullámában már közel teljes kihasználtsággal működik. A mobilkórház szakemberei által kidolgozott kombinált terápia teszi lehetővé, hogy a világszerte jellemző, az invazív gépi lélegeztetéssel kezelt betegek elhalálozási aránya a felére csökkent.

PestiSracok facebook image

Február végén a Magyar Honvédség Egészségterápiás Központjában készített riportot az M1 stábja. A felvételen megszólaló intenzív terápiás szakorvos elmondta, hogy az intenzív osztály dolgozói számára is megdöbbentő, milyen nagy arányban alakul ki olyan megbetegedés a vírusfertőzés következtében, amikor már nem lehet megmenteni a beteget. A szakember kiemelte: a Magyarországon elérhető oltások biztonságosak és az egyetlen megoldást jelentik arra, hogy megfertőződés esetén a beteg ne kerüljön kórházba – összegezte az M1 tudósítását a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Képernyőfotó

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.