Pesti Srácok

Elmeorvos vizsgálja a Covid-osztályon vérengző kínai férfit

Elmeorvos vizsgálja a Covid-osztályon vérengző kínai férfit

Elmeorvos vizsgálja a Honvédkórház Covid-osztályán vérengző kínai szakácsot, akit a korábbinál már súlyosabb bűncselekményekkel gyanúsítanak; a Fővárosi Főügyészség további három hónappal indítványozta meghosszabbítani a gyanúsított letartóztatását. A nyomozó hatóság az eljárásban a gyanúsítottat folytatólagosan kihallgatta, és vele súlyosabb minősítést közölt – tudatta ma a Fővárosi Főügyészség.

A gyanúsított cselekménye közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas. A BRFK életvédelmi nyomozói a súlyosabb bűncselekmények megalapozott gyanúját a férfival közölték.

A megalapozott gyanú szerint a 37 éves, feleségével három gyereket nevelő kínai szakács március 13-án a délutáni órákban a Honvédkórház VI. kerületben lévő Covid-osztályán először egy betegtársát fojtogatni kezdte, és többször mellkason ütötte; támadásával csak a sértett segítségért kiáltása miatt érkező ápolók láttán hagyott fel. Ezután a szomszéd kórteremben, úgynevezett gézvágó ollókkal harmincszor fejen szúrt egy védekezésre képtelen állapotban, lélegeztetőgépen, mélyaltatásban lévő nőt. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. A külföldi férfi ezek után az őt megfékezni próbáló egyik ápolónőre támadt, megkísérelte mellkas tájékon megszúrni, aki a szúrásokat egy maga elé tartott kukatetővel el tudta hárítani. A dühöngő gyanúsítottat a kórház biztonsági őreinek sikerült megfékeznie, ennek során egyikük a kezén könnyű szúrásos sérülést szenvedett. Az altatásban lévő, súlyosan bántalmazott nő az azonnal megkezdett orvosi beavatkozás ellenére március 17-én meghalt.

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján a bíróság korábban elrendelte a férfi letartóztatását április 16. napjáig, és a végrehajtását az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte el. A Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, valamint a terhelt személyi körülményeire való tekintettel továbbra is csak a legszigorúbb kényszerintézkedés jöhet szóba, ezért a nyomozási bírónál indítványt tett a letartóztatás további három hónappal történő meghosszabbítására. A főügyészség a letartóztatást továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben indítványozta végrehajtani.

PestiSracok facebook image

Mint azt a PestiSrácok.hu megírta, munkavállalási és tartózkodási engedélye is van a Honvédkórház Covid-osztályán a betegtársnőjét lemészárló kínai szakácsnak, aki három gyermekével és feleségével él Magyarországon. Orvosszakértők keresik a választ arra, miért kezdett el dühöngeni a lélegeztetőgépről épphogy lekapcsolt tettes. A nyomozóhatóság egy sor igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, és a szakértők véleményére vár, aminek eredményétől függően minősülhet majd a gyanúsítás. A szakértőknek kell megállapítani, hogy az áldozat halálát a gézvágó ollóval a fején ejtett harminc roncsolásos szúrás, vagy pedig a Covid–19-vírus okozta-e. Amennyiben a szúrások oltották ki az életét, aljas indokból elkövetett emberöléssel fogják meggyanúsítani a jelenlegi emberölés kísérletével szemben. Az asszony lélegeztetőgépen volt, mélyaltatásban, amikor rátámadt az őrjöngő férfi, akiről kiderült, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem drogfüggő.

A szakértőknek egyebek mellett választ kell adniuk arra a kérdésre is, hogy a Covid–19-vírus okozta életveszély elhárítására használt gyógyszeres beavatkozás, a lélegeztetőgépre kapcsolás, az altatás kiválthatta-e az elkövető dühöngését. A kínai férfiről eddig azt lehet tudni, hogy nem fogyasztott drogot, rendezett családi életet él, három gyermeket nevel feleségével, és egy étterem szakácsaként dolgozott. Mint azt megírtuk, tartózkodási és munkavállalási engedélye is van. A kínai elkövető a vérengzést két olyan, lekerekített, tompa végű orvosi ollóval követte el, amit a ragtapasz és a géz vágására használnak. Az eszközök nem számítanak veszélyesnek, a lélegeztetőgépek mellett tartják őket, hiszen a gépre kötéskor is használnak ragtapaszt és gézcsíkokat. Az a felreppent híresztelés pedig valótlan, hogy a kínai férfi, bár le volt kötözve, de valaki eloldotta őt. Ezzel szemben a valóság az, hogy lélegeztetőgépen volt maga is, és mint mindenki másnak a mélyaltatás alatt, neki is rögzítve volt a keze és a lába, hogy öntudatlanul se tudja például a csöveket kirángatni a testéből. A betegek felébresztésekor, amikor nincs szükség tovább a gépre, megszüntetik ezt a kényszerhelyzetet is.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?