Pesti Srácok

Elutasította a holland parlament a Mark Rutte elleni bizalmatlansági indítványt, és megrótta a kormányfőt

Elutasította a holland parlament a Mark Rutte elleni bizalmatlansági indítványt, és megrótta a kormányfőt

A holland parlament elutasította a Mark Rutte elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványt a péntekre virradóra tartott szavazáson, de megrótta az ügyvivő kormányfőt, amiért nem mondott igazat a kormányalakítási tárgyalásokról. Ez pedig csökkenti a politikus negyedik kormányalakításának esélyeit.

A maratoni parlamenti vitát követő hajnali szavazás után Rutte úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a parlament komoly üzenetet küldött neki, és ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy visszanyerje a bizalmat.

– mondta Rutte. Az ellenzéki pártok által benyújtott bizalmatlansági indítványt Geert Wilders, a bevándorlásellenes Szabadságpárt elnöke kezdeményezte. A parlament alsóházának ellenzéke azzal vádolja Ruttét, hogy hazudott a kormányalakítási tárgyalásokon elhangzottakról, Pieter Omtzigt kereszténydemokrata politikus jövőbeli pozíciójáról. A koalíciós tárgyalásokon közvetítők kiszivárogtatott jegyzetei említést tesznek Omtzigtről, aki bár a négypárti koalíció tagja volt, élesen kritizálta a harmadik Rutte-kormányt, legfőképpen a tavaly kirobbant családtámogatási botrány miatt. Mark Rutte korábban kijelentette, hogy az egyeztetések során nem esett szó a politikusról, azonban az újságírók által lefényképezett dokumentum ennek ellentmond, és a politikussal összefüggésben a tisztség máshol kifejezés szerepel. Az ügyvivő kormányfő pénteken arról beszélt, hogy mégiscsak megemlítette Omtzigt nevét, de megfeledkezett erről.

PestiSracok facebook image

A március közepén tartott parlamenti választásokat a Rutte vezette Szabad Demokrata Néppárt (VVD) nyerte meg, már negyedik alkalommal, annak ellenére, hogy az év elején lemondásra kényszerült a nagy port felkavaró családtámogatási botrány miatt. A VVD a 150 fős alsóházban 35 helyet szerzett, a többség kialakításához 76 mandátumra van szükség.

Sigrid Kaag, a második legerősebb, 66-os Demokraták nevű balliberális párt elnöke közölte a parlamenti szavazás után, hogy az ügy megtépázta a Rutte iránti bizalmat, és már nem biztos abban, hogy csatlakozni akar Rutte új kormányához. Hozzátette, hogy a távolság közöttük sajnálatosan nő, és ő Rutte helyében nem folytatná a kormányzást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.