Pesti Srácok

Európai Parlament: a vakcinaútlevél nem működhet útiokmányként és nem lehet a szabad mozgás feltétele

null

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadta a koronavírus elleni beoltottságot igazoló dokumentumról kezdődő tárgyalásokra vonatkozó álláspontját, amelyben a képviselők leszögezték, hogy a járvány ideje alatt használni tervezett igazolványnak megkülönböztetés nélkül kell biztosítania a szabad mozgást Európában – tájékoztatott az Európai Parlament csütörtökön.

Az Európai Parlament álláspontjában rögzítették azt is, hogy az igazolványok nem működhetnek úti okmányként, és birtoklásuk nem válhat a szabad mozgáshoz fűződő jog gyakorlásának előfeltételévé. A digitálisan vagy papírformátumban kiállítható igazolványnak tanúsítania kellene, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, illetve már átesett koronavírus-fertőzésen. Véleményük szerint az okmány legfeljebb egy évig maradhat érvényben.

Az EP azt is biztosítani szeretné, hogy az igazolvány az uniós jogszabályok szerint bevezetett tagállami kezdeményezésekkel összhangban működjön. Szerintük ezért a tagállamoknak abban az esetben kell elfogadniuk más tagállam által kiállított oltási igazolást, ha az oltóanyagot az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már engedélyezte. Minden tagállam azonban eldöntheti, hogy olyan vakcinával elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogad-e, amely szerepel legalább az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján.

Azt javasolták, hogy az igazolványok birtokosainak ne kelljen további kötelező utazási korlátozásokra, például karanténra, önkéntes karanténra vagy tesztelésre számítaniuk. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a tagállamoknak – a be nem oltottak hátrányos megkülönböztetésének elkerülésére és gazdasági okokból – "egyetemes, hozzáférhető, időben történő és ingyenes tesztelési lehetőségeket" kellene biztosítaniuk. Leszögezték, hogy az igazolványokban szereplő személyes adatokat a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem hozhatnak létre központi adatbázist. Azt szeretnék elérni továbbá, hogy az adatokat kezelő és befogadó szervek közintézmények legyenek.

PestiSracok facebook image

A képviselők végezetül kiemelték, hogy a koronavírus elleni oltóanyagokat nagy tömegben és megfizethető áron kell előállítani, és biztosítani kell globális elosztásukat. Emellett aggodalmukat fogalmazták meg azon problémák miatt, amelyet a termelési és szállítási ütemtervet be nem tartó vállalatok okoznak. Az uniós parlamenti álláspont elfogadásával megkezdődhetnek az oltási igazolványnak még a nyári turistaszezon kezdete előtti bevezetéséről szóló intézményközi tárgyalások.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.