Pesti Srácok

Gőgös Zoltán volt szocialista politikus szerint is hatásos a kínai vakcina

null

Úgy tűnik, a visszavonult baloldali politikusok józanabbak, mint akik még aktívak. A hangulatkeltő ellenzéki felszólalókkal szemben Gőgös Zoltán volt MSZP-s országgyűlési képviselő úgy véli, a kínai vakcina véd, és hasznos azt kérni.

A Magyar Nemzet cikkében azt írja: a Covid–19-vírus elleni oltás ellen kampányoltak az elmúlt fél évben a baloldali pártok; ennek a tiltakozásnak a része volt az, hogy az év elején a baloldali képviselők egy határozati javaslatot akartak átverni az Országgyűlésen, amely megakadályozta volna a keletről beszerzett vakcinák használatát. A kínai oltóanyaggal kapcsolatban kifejezetten azt terjesztették, hogy hatástalan.

A 888.hu szerint szerencsére akad a baloldali politikusok között is, aki észszerűen gondolkodik. Gőgös Zoltán korábbi MSZP-s parlamenti képviselő, aki 2018-ban szállt ki az aktív politizálásból, megkapta a kínai vakcina mindkét oltását, majd ellenanyagtesztet is készíttetett. Facebook-oldalán tette közzé a mérés eredményét, amely szerint az ellenanyagszintje meghaladja a betegségen átesettekét.

Forrás: Magyar Nemzet, 888.hu; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

PestiSracok facebook image