Pesti Srácok

Háromszázmillió forintos kormányzati támogatást kap a DVTK

null

Háromszázmillió forint kormányzati támogatást kap a DVTK – jelentette be a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke. Deutsch Tamás hétfőn Sántha Gergellyel, a DVTK elnökével írta alá a támogatási szerződést annak keretében, hogy a kormány több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít ötvenöt kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.

Ezek közül három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sportegyesület az, amelyik a program részese lehet: a DVTK – vidéki nagyegyesületként – az észak-kelet magyarországi térség egyik, ha nem a legnagyobb, legmeghatározóbb sportegyesületeként háromszázmillió, a Miskolci Sportiskola tizenhárommillió, a Tiszaújvárosi Triatlon Sportegyesület pedig hárommillió forintos támogatásban részesül.

– idézte a SOSZ közleménye Deutsch Tamást. A SOSZ elnöke kiemelte: a fővárosi és vidéki nagy, közepes és kis egyesületeknek is olyan problémákkal kellett szembesülniük, amely problémáknak egy része anyagi természetű volt. Éppen azért a SOSZ arra tett javaslatot, hogy a kormány indítson el egy olyan támogatási programot, amely legfontosabb célja, hogy az új koronavírus járvány pénzügyi nehézségeinek legalább részbeni orvoslására költségvetési támogatást nyújt vidéki magyar sportegyesületeknek.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá. Megemlítette: a programon keresztül a pandémia miatt idén nyárra halasztott olimpiára és paralimpiára indulási jogot szerzett sportolók minél nyugodtabb, jobb felkészülését is segítik. Sántha Gergely, a DVTK elnöke hangsúlyozta: a tavalyi év nagyon hátrányosan érintette a sportot, éppen ezért ez egy roppant fontos és hasznos támogatás.

– emelte ki, kitérve rá: az idén 111. születésnapját ünneplő klubban jelenleg huszonkét sportág űzhető.

– tette hozzá a DVTK elnöke.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.