Pesti Srácok

Hemzsegnek a „médiaszakemberek” Soproni Tamás önkormányzatánál

null

Újabb érdekességeket láttak napvilágot a momentumos Soproni Tamás vezette önkormányzatról. Másfél év után távozik a terézvárosi önkormányzati újság főszerkesztője, miközben saját kampányfőnöke nyugdíjaskorú apját vette fel sajtófigyelőnek a momentumos polgármester – írja a mandiner.hu.

Soproni a helyi propagandára költ rengeteg pénzt, ahelyett, hogy a helyi MSZP javaslatára az óvodákat támogatta volna. Ismert, a momentumos politikus Kertész Annát, az MSZP-hez köthető korábbi hetilap, a Vasárnapi Hírek volt vezetőjét nevezte ki a helyi önkormányzati lap élére. Nem tudni, mi történt, de a portál értesülései szerint a főszerkesztő kezdeményezte munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését, és másfél évvel kinevezését követően távozik az önkormányzattól. A portál szerint az önkormányzatnál az okozhatott problémát, hogy Soproni a főszerkesztő mellett még két médiaszakembert, egy sajtófőnököt és egy kommunikációs osztályvezetőt is foglalkoztat, és hármójuk között a bérkülönbségek miatt alakult ki feszültség.

Arról is beszámoltak, hogy Soproni saját kampányfőnöke, Kárpáti Péter 70 éves édesapját, Kárpáti Lászlót alkalmazza, mint online sajtófigyelést végző szakembert. Eszerint a polgármester kampányfőnökének nyugdíjas korú apja a negyedik médiaszakember, akit a momentumos vezetésű önkormányzat alkalmaz. Kárpáti László szerződésével kapcsolatban a Kontra kérdéseket küldött Soproniéknak, de válasz egyelőre nem érkezett.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.