Pesti Srácok

Karácsony szerint sok idős ember a kormány pökhendi felelősséghárítása miatt halt meg

null

A koronavírus-járvány alatt 176 idősotthonban volt magasabb a halálozási arány, mint a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő Pesti úti idősotthonban – írta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere csütörtökön, a Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely közölte: csütörtökön konzultált a főváros által fenntartott idősotthonok vezetőivel. Karácsony azt írta, hogy országszerte csaknem 4000 áldozatot követelt a járvány a szociális intézményekben.

– tette hozzá. A főpolgármester szerint

PestiSracok facebook image

Karácsony siránkozásában azt is leírta: tavaly augusztusban kérte, hogy a kormány az ország összes idősotthonára dolgozzon ki új szabályokat, legyen erről egyeztetés a kormány és az összes fenntartó, vagyis az állami intézmények, a helyi önkormányzatok, az egyházak és a magánvállalkozások között. Szerinte javaslataira másfél hónappal később érkezett válasz egy államtitkártól, aki erősen kioktató hangnemben közölte, hogy a kormány kiválóan védekezik az első hullám ellen, minden rendben, bezzeg Budapesten.

– fogalmazott Karácsony Gergely. Szerinte a felkészülés, az időben meghozott intézkedések eredménye az, hogy a második hullámban az összes fenntartó közül egyértelműen a fővárosi önkormányzat intézményeiben volt a legkevesebb haláleset.

– emelte ki Karácsony. A bejegyzés szerint

Forrás: MTI; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula