Pesti Srácok

Szólásszabadság – Kirúgták a Momentumból a renitens képviselőt, mert beszélni mert

Szólásszabadság – Kirúgták a Momentumból a renitens képviselőt, mert beszélni mert

Kovács Róbert kőbányai önkormányzati képviselő a tiltás ellenére nyilatkozott egy nyomortelep felszámolása ügyében, Soproni Tamás szerint viszont megsértette a párt alapelveit. Sem homokzsák, sem áldozati bárány nem vagyok címmel Facebook-posztban közölte néhány nappal ezelőtt a képviselő, hogy egy nyilatkozata miatt kirúgták a pártból, s a továbbiakban nem lehet már frakcióvezető sem – írta meg a Mandiner.

A lap szerint az ügy előzménye egy hónapokkal ezelőtti kilakoltatási történet, amelyet ő szimpla hatósági eljárásnak tart: egy régóta üresen álló iparterületen álló romos, lakhatatlan épületbe beköltözött egy roma származású emberekből álló hat-nyolc, olykor tizenöt főből álló csoport, amelynek tagjai bűnözésből, koldulásból éltek, írja Kovács. Az ingatlan tulajdonosa az évek során többször cserélt lakatot, de a lakók mindig leverték, és visszaköltöztek. A szomszédok rendszeresen panaszt tettek, de nem sikerült a lakásfoglalókat végleg kirakni.

A képviselő is szembesült a kosszal, mocsokkal, így felvette a kapcsolatot az épület tulajdonosával, akinek végül sikerült elérni a hatóságok segítségével, hogy végre kirakják az ott lakókat, és ledózeroltatta a romos ház maradványait is. Csakhogy rendőrségi akción megjelent a Város Mindenkié csoport is, amely – mint kiderült – már régóta kapcsolatban volt ezzel a társasággal, s riadóztatták a Mérce nevű portált is, amely Kovács szerint meghamisította a tényeket. Mint fogalmaz:

PestiSracok facebook image

A képviselő szerint pártügy akkor lett a dologból, amikor Soproni Tamás, a Momentum fővárosi frakcióvezetője, a hatodik kerület polgármestere megtiltotta, hogy nyilatkozzon az ügyben, de ő ezt az ukázt megszegte, és elmondta a Mércének, hogy mi történt, mit tapasztalt a lepusztult ingatlanon. Érdemes közbevetni: a Város Mindenkié csoportnak Misetics Bálint főtanácsadó személyében befolyásos barátja van a Fővárosi Önkormányzatban.

„Ég a pofánk a fideszesek előtt"

Kovács még azt is leírja a posztjában, hogy a Momentum kőbányai elnöke, Irmalós Bence közölte vele, a jövőben nem ő fogja vezetni a négytagú – három momentumos és egy párbeszédes képviselőből álló – ellenzéki frakciót. Ez ugyanakkor megkönnyebbülés is a számára – fogalmaz –, mert szerinte egyedül ő dolgozott a csapatban, a többieknek alig volt érdemi mondanivalója az önkormányzatot érintő ügyekben. Az is külön kínos a számukra, hogy a szintén momentumos Stemler Diána, aki a Közrend- és Állatvédelmi Bizottság elnöke, semmiféle munkát nem hajlandó végezni, telefonon hónapok óta elérhetetlen. Kovács a posztjában úgy fogalmazott:

Kovács Róbert egyébként az előző önkormányzati választáson a Momentum, a DK, az MSZP és a Párbeszéd színeiben szerzett egyéni választókerületben mandátumot. A szavazatok 52,8 százalékát nyerte el, megelőzte a kormánypárti Agócs Zsoltot (40,6 százalék), valamint az LMP-s Geráné Mészáros Zsuzsannát (3,6 százalék), illetve a jobbikos Vajda Sándor Csabánét (3 százalék). 2018-ban Kovács már indult egy időközi választáson is, akkor még alulmaradt. A voksolás előtt írta meg a politikusról a Magyar Idők, hogy a bíróság előtt is állt egy gyermekbántalmazási ügy miatt.

A Momentumban az alapelveket tiszteletben kell tartani

A lap megkereste Kovács Róbertet, aki nagy nehezen kötélnek állt és nyilatkozott, de a beszélgetés végén meggondolta magát, s azt közölte, nem járul hozzá mondandója megjelentetéséhez. Egyébként is, jelentette ki, a Facebookon minden lényeges információ olvasható, a továbbiakban pedig forduljanak Soproni Tamáshoz, aki döntő szerepet játszott a kizárásában. A Mandiner erre megkérdezte a momentumos kerületvezetőt, valóban retorzió érheti a momentumosokat, ha megszólalnak a nyilvánosság előtt.

Soproni Tamás azt mondta, ő nem tiltotta meg, hogy Kovács Róbert nyilatkozzon, az etikai bizottság sem azért zárta ki, mert elmondta a véleményét a Mércének. Úgy fogalmazott, jó esetben minden pártnak nagyon határozott értékrendje van, ez igaz a Momentumra is, s ugyan bárhol értékviták, az alapelveket tiszteletben kell tartani, ha valaki ehhez a közösséghez szeretne tartozni. A fővárosi frakcióvezető kijelentette, amennyiben egy polgármester, önkormányzati képviselő ilyen üggyel találkozik, akkor a szociális segítségnyújtás irányába kell elindulnia és nem azonnal a rendőrséghez kell fordulnia.

– fogalmazott. Kovács viszont szerinte nem így járt el, és ezt a viselkedését ítélte meg olyan súlyúnak a párt etikai bizottsága, hogy a legszigorúbb büntetésről, a kizárásról döntött. Egyébként pedig – állítja Soproni – anélkül, hogy dehonesztáló megjegyzéseket tenne a már kizárt politikusra, azt el kell mondania, hogy már korábban is voltak konfliktusai a helyi pártszervezettel, nehéz volt együttműködni, s ezek a szempontok is közrejátszottak a menesztésében.

Soproni szerint képtelenség, hogy a momentumosok nem dolgoznak

A fővárosi frakcióvezető Kovácsnak azzal a megjegyzésével nem nagyon kíván foglalkozni, miszerint a képviselőcsoportban egyedül ő dolgozott.

– fogalmazott Soproni. Amit viszont Stemler Dianáról mond, az teljes képtelenség, állítja a polgármester, hiszen a kőbányai csoport egyik legaktívabb tagja, kiváló munkát végez. Ő ásta bele magát például a negyvenhatmilliárdos kormányzati gigaprojektbe, amelyről kiderült, hogy a kőbányai önkormányzat ingyen adta oda az államnak a területet egy sportcsarnok felépítéséhez. Ezért Kovács kritikáit ezek ismeretében erős kétségekkel kell fogadni – mondta Soproni Tamás.

A pártnak nincs szüksége a buldog típusú, güriző képviselőkre

A Mandiner igyekezett más helyről származó információkat is megtudni a Kovács kontra Momentum-ügyben. Az önkormányzat tevékenységét, a képviselők munkáját jól ismerő forrásuk szerint a romos épületet illegálisan elfoglalók valóban elképesztő körülmények között éltek, rengeteg gondot okoztak az életvitelükkel a szomszédjaiknak. Informátoruk elmondta, jó döntés volt, hogy a tulajdonos rendőrségi kiürítés után felszámolta a nyomortelepet, a helyzetet ugyanis nem lehetett szociális úton rendezni, ezt sem a körülmények, sem a lakók helyzete nem indokolta. Az informátor szerint a Város Mindenkié csoport egyébként többször az önkormányzat számára is szinte lehetetlenné tette, hogy jogszerűen lépjen fel azokkal szemben, akik illegális módon, bűncselekmény útján foglalnak el ingatlanokat. Erre jó példa a Hős utca esete.

A forrás szerint az is megfelel a valóságnak, hogy Kovács rengeteget dolgozik, aktívan részt vesz az önkormányzat munkájában, eljár a körzete érdekében. Ez persze szúrja a szemét a frakciótársainak, akik valóban csak alibiznek, amit a Kovács Facebook-posztjai alatt megjelenő kommentek is alátámasztanak. Így nem véletlen, hogy folyamatosan összerúgták a port a frakcióban, a vitákat persze az is elmérgesíti, hogy a kirúgott képviselő stílusa olykor bicskanyitogató, gyakran indulatosan, modortalanul szólal meg. Azzal pedig, hogy a Momentum kizárta, a párt döntött, hogy neki nem egy bulldog típusú, güriző képviselőre, hanem olyanokra van szüksége, akik inkább tapicskolnak a langyos vízben, s alig csinálnak valamit a tiszteletdíjukért, részletezte a lap informátora.

Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.