Pesti Srácok

Készülnek az SZFE új campusának tervei

null

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen fenntartóváltás történt, az állami gyeplőt, amit sérelmezni szoktak, megszüntették – foglalta össze az elmúlt majdnem egy évben történteket Palkovics László. A miniszter szerint az egyetem megmutatja azt a fajta színházművészetet is, amit Vidnyánszky Attila képvisel, és nemcsak azt, amit Ascher Tamás.

– mondta tegnap Stumpf István, a felsőoktatás modellváltásáért felelős kormánybiztos annak kapcsán, hogy a baloldali portálok és az SZFE HÖK azt állították: a kormánybiztos mondta le a találkozót az egyetem egykori tanárával azért, mert Vidnyánszky Attila meghívásától tette függővé a megjelenését. Stumpf István hozzátette: a legelejétől kezdve nyitottan állt a felkéréshez és szívesen vállalta a vitát, ám kedden 22 óra 24 perckor tájékoztatták a szervezők arról, hogy az esemény elmarad.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a kormánybiztos.

Palkovics László is nyilatkozott tegnap az SZFE modellváltásával kapcsolatban. Az atv.hu-nak azt mondta: fenntartóváltás történt, az állami gyeplőt, amit sérelmezni szoktak, megszüntették. Felhívta a figyelmet, hogy hárommilliárd forinttal megemelték az egyetem költségvetését, és készül az új campusukra vonatkozó harmincmilliárdos terv; ezt a kormány támogatja.

– tette fel a kérdést a miniszter. Ascher Tamás rendezőt a Magyar Nemzet is elérte, ám arra a felvetésre, miszerint a lap birtokába került dokumentumok szerint súlyos mulasztásokat és törvénysértéseket is elkövetett az SZFE előző vezetése,

megjegyzéssel reagált. Szerinte az ügy fel van habozva, és puszta kommunikációs stratégiának nevezte a nyilvánosságra hozatalát azoknak a dokumentumoknak, amelyekből kiderül többek között, hogy nem vezették a hallgatók törzslapjait, a tanárok személyi anyagairól szóló nyilvántartást, és számos esetben nem, vagy csak papíralapon rögzítettek bizonyos tanórákat. Ascher Tamás közölte: ő 2014-ig töltötte be az egyetemi rektori pozíciót, így a dokumentumokról nem kívánt nyilatkozni, azonban az egyetemről beszámoló jobboldali sajtóorgánumokról nyilatkozott.

– állította az egykori intézetvezető. A dokumentumokkal kapcsolatban a Magyar Nemzet megkereste Upor László egykori rektorhelyettest és Csernai Mihályt, az egyetem hallgatói önkormányzatának egykori elnökét is, azonban választ még nem kaptak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.