Pesti Srácok

Kiakadt a DK csepeli elnöke, mert a polgármester húsvétkor is az oltásban segített (Videó!)

Videós közleményben tiltakozik Paál Géza, a DK csepeli elnöke azért, mert Borbély Lénárd polgármester segít a koronavírus elleni oltások szervezésében. Még húsvétkor is ezzel foglalkozott – áll a kemény vádak között. A gyurcsányista politikus ezen megnyilvánulása tökéletesen illeszkedik az ellenzéki pártok oltásellenes kampányába, amellyel először megpróbálták betiltani az orosz és a kínai vakcinákat, majd az oltási kampányt igyekeztek lassítani.

A csepel.info portálon azt írják: Paál Géza Gyurcsány Ferenc alkalmi testőreként indította közéleti szereplését, országgyűlési jelöltté válása előtt pedig egyszer került reflektorfénybe, a Hír TV munkatársainak lökdösésével. A politikus vádja szerint Borbély Lénárd polgármester és a kampányban segítők egészségügyi adatokhoz jutnak hozzá, és azokat memorizálhatják, miközben emberek százainak telefonálnak. A csepeli DK egyébként nem csak ezzel a tiltakozással próbálja lassítani az oltásszervezést, képviselőik folyamatosan, pitiáner ügyekkel támadják az önkormányzatot.

A listákon nincsenek betegségekre utaló adatok

Ez Magyarország történelmének legnagyobb, és a többféle oltóanyag miatt legbonyolultabb oltási kampánya. Ezért a csepeli önkormányzat valóban igyekszik minden segítséget megadni a kerület egészségügyi dolgozóinak. Ez más kormánypárti kerületekben is így van. Elsősorban a háziorvosoknak segítenek az oltásszervezésben, de a helyi szakrendelőnek is minden lehetséges segítséget megadnak – reagált a vádakra válaszolva Ábel Attila alpolgármester.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a vádakra Ábel Attila, aki Morovik Attila alpolgármester társával szintén részt vesz a telefonálásban.

Folyamatos a baloldal oltásellenes kampánya

Az ellenzéki pártok többször tiltakoztak már a hazánkban engedélyezett orosz és kínai vakcinák ellen, utóbbit parlamenti bizottságban vizsgálták volna, hogy betiltsák. A DK petíciót is indított a kínai vakcina ellen, a balliberális médiában pedig folyamatos a kínai oltóanyagok elleni hangulatkeltés. Ezek után nem meglepő, hogy az ellenzéki pártok szavazói között van a legtöbb oltásellenes. Az oltást – és ezzel az életmentést – nehezítők sorába beszállt Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is. Ő az ellenzéki pártokkal egyetemben azt javasolja, hogy az egyébként is leterhelt egészségügyi dolgozók és segítőik a regisztráltak mellett azokat is hívják fel, akik nem akarnak oltást. Az oltások szervezésében részt vevők szerint ugyanakkor az ellenzéki oltásellenes kampány és az Európai Unió vakcinaútlevele körüli hírek miatt még a regisztráltaknak is nehezebb a keleti vakcinákat beajánlani. Ha emellett több millió regisztrálatlant, sőt oltásellenest kellene felhívniuk, megsokszorozódna a szervezőmunka.

A keleti vakcinák szállítása idén februárban kezdődött, és a szerződések értelmében májusig több ütemben összesen 7 millió adag, vagyis 3,5 millió ember beoltását lehetővé tevő keleti vakcina érkezik Magyarországra. Ebből 2 millió adag orosz, 5 millió pedig kínai. Az orosz vakcina 55 százaléka érkezett meg eddig, míg a kínai 22 százaléka. Az uniós vakcinákból átlagosan a teljes mennyiség 10 százaléka érkezett. Magyarország tehát azért áll az átoltottság tekintetében a világ és az Európai Unió élvonalában, mert nem utasította el az orvosszakmai okokból egyébként nem kifogásolható keleti vakcinákat.

Forrás: csepel.info; Fotó: Facebook