Pesti Srácok

Kitüntette a pedofil kukkolót nyakon csípő tanárt Győr polgármestere

Kitüntette a pedofil kukkolót nyakon csípő tanárt Győr polgármestere

Továbbra is rács mögött marad az a férfi, aki táborozó kislányokról készített felvételeket az öltözőnél, egy olyan kamerával, amit a sapkájába szerelt. Az öltözőfülkénél álldogáló gyanús alakot a táboroztató tanár buktatta le. Kovács Albertet a polgármester is kitüntette, amiért határozott fellépésével megállította a perverz kukkolót – derült ki a Blikk cikkéből.

Kovács Albertnek tavaly nyáron gyanús lett egy férfi a tábor alatt, aki feltűnően végig az ő csoportja közelében üldögélt. A későbbiekben többen azt mondták a férfiról, hogy gyakran látták a környéken. A tanárnak feltűnt, hogy a férfi a fülke mellett álldogál, amikor a 9-10 éves lányok kettesével mentek be átöltözni. A férfi ekkor letette a sapkáját a földre, úgy, hogy félig a fülke alatt legyen.

Kamerát rejtett a sapkába

Amikor Kovács Albert odalépett hozzá, egyből felkapta a földről a sapkát, és arra a kérdésre, hogy mit csinál, azt felelte a tanárnak, hogy csak arra vár, hogy kiürüljön az öltöző, hogy ő is bemehessen átöltözni. Erre a tanár azt kérdezte: akkor miért csak egy sapka van nála, és miért a fülke mögött áll. Ezután megkérte, hogy adja oda neki a sapkát, mire a férfi ellenkezni kezdett. Kovács Albert kikapta a kezéből, és ekkor derült ki, hogy egy kis kamera van benne. Azonnal rendőrt hívott, akik őrizetbe vették a kukkolót, majd le is tartóztatták.

PestiSracok facebook image

– mondta a Blikknek Kovács Albert, majd azzal folytatta, hogy pontosan mikor jött rá, hogy valami nincs rendben a férfivel.

– mondta.

A 39 éves kukkoló férfi 2019 és 2020 nyara között készített hasonló módszerrel felvételeket. A laptopján 164 gyermekpornográf képet találtak. A felvételeken általában 9-10 éves, de olyan is előfordult, hogy 5-6 éves kislányok szerepeltek. A lap azt írja, hogy azóta kiderült, hogy a férfi nem üzletelt a felvételekkel, azokat saját magának készítette, ezért a büntetési tétel felső határa 5 év lehet. Hamarosan vádat emelnek a 39 éves férfi ellen a bíróságon.

Forrás: Blikk; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.