Pesti Srácok

Kocsis Máté Gyurcsányékról: téged lebeszélnek, de magukat beoltatják

Kocsis Máté Gyurcsányékról: téged lebeszélnek, de magukat beoltatják

A gond a kétszínűséggel van: téged elbizonytalanítunk, lebeszélünk, kétségeket ébresztünk, de magunkat azért beoltatjuk, amint lehet, meg akkor is, amikor nem – így reagált a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán, arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke megkapta a koronavírus elleni védőoltást.

Kocsis Máté azt írta: „a régi világ miniszterelnöke” megkapta az oltást, és bár flottul ment minden, Gyurcsány Ferenc így is bírálta a kormányt. A kormánypárti képviselő szerint a gond nem ezzel van, hanem a kétszínűséggel. Kocsis Máté példaként említette, hogy volt olyan baloldali parlamenti képviselő is, aki a kínai vakcinát kapta. László Imre, Hiesz György, Kálmán Olga, most pedig Gyurcsány Ferenc is megkapta a védőoltást.

– fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve: kivételesen vastag bőrt igényel. A fideszes képviselő azt írta: az elmúlt hetekben sok ember utasította vissza az oltást csak azért, mert „Gyurcsányék a fülükbe tették az oltásellenes bogarat”.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a fideszes képviselő, kiemelve: a balosok mégis csinálták az ezzel ellentétes kampányt, mert sok halott esetén megbukhat a kormány 2022-ben, ahogy mondták.

– tette fel a kérdést bejegyzése végén Kocsis Máté.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.