Pesti Srácok

Legyőzte a koronavírust Aradszki András

null

Közel öt hónap kórházi kezelés után térhetett haza otthonába Aradszki András, Érd országgyűlési képviselője – írja az Érdi Hírek. A politikussal gyógyulása és munkája kapcsán hétfőn a Pesti Riporter is interjút készít.

Érd országgyűlési képviselője novemberben fertőződött meg a covid-vírussal. Sajnos olyan súlyos volt a fertőzés, hogy a politikus öt hétig volt lélegeztetőgépen, élet-halál között. Ám a kórházi dolgozóknak köszönhetően felépült, és bár többhetes rehabilitációs kezelés várt még rá, az élete már nem forgott veszélyben.

– mondta az Érdi Híreknek Aradszki András a hazaérkezésekor. A képviselőt szilveszter napján vették le a lélegeztetőgépről, majd január elején szállították át az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe. Az altatásban töltött idő alatt a fizikai állapota megváltozott, újra kellett tanulnia járni. Kezelőorvosai gyógytornával segítettek rajta, emellett a tüdőgyulladás okozta károkat is helyre kellett hozni. A képviselő rehabilitációja nem ért véget, de mint az Érdi Híreknek elárulta, már az intézetben is dolgozott, telefonált, informálódott, ügyeket intézett, amennyire az ereje és az orvosai engedték. Pár nap teljes pihenés következik most, de az ünnep után újra dolgozni kezd.

PestiSracok facebook image

Forrás: Érdi Hírek; Fotó: Érdi Hírek

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.