Pesti Srácok

Megkapta az első adag oltást Angela Merkel

Megkapta az első adag oltást Angela Merkel

Megkapta az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védőoltás első adagját pénteken, Berlinben Angela Merkel. A német kancellárnak az AstraZeneca vakcináját adták be. A hatvanhat éves kereszténydemokrata (CDU) politikus a berlini tartományi kormány által szervezett helyi oltási kampány ütemtervének megfelelően kapott lehetőséget az ingyenes és önkéntes védőoltásra.

A fővárosi kampányban a napokban kezdték el a hatvan feletti korosztály oltását; az előírások szerint valamennyien az AstraZeneca svéd gyógyszeripari óriáscég és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű oltóanyagából kapnak. Ezt a vakcinát egy nagyon ritka, de nagyon súlyos mellékhatás, az agyi trombózis miatt csakis hatvan felettiek kaphatják Németországban. Steffen Seibert kormányszóvivő közleménye szerint Angela Merkel az oltás alkalmából tett nyilatkozatában köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vesz a kampányban, és azoknak is, akik beoltatják magukat. Kiemelte, hogy az oltás a megoldás a járványra.

Ugyancsak pénteken kapta meg az első adagot Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter. A hatvankét éves szociáldemokrata politikusnak szintén AstraZeneca-vakcinát adtak be. A szeptemberi szövetségi parlamenti választásra készülő SPD kancellárjelöltje az ebből az alkalomból írt Twitter-bejegyzésében kiemelte: „minden egyes oltással közelebb vagyunk ahhoz az időponthoz, amikor elmondhatjuk, hogy legyőztük a koronavírus-járványt".

Németországban egyelőre az AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- és a Moderna-féle vakcinával igyekeznek elérni a Covid-19-cel szembeni közösségi immunitást. Naponta 500-700 ezer oltást adnak be. A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint csütörtökig a lakosság 6,4 százaléka – 5 350 247 ember – kapta meg mindkét adagot valamelyik oltóanyagból. Legalább egy adagot 15 393 858 ember, a lakosság 18,5 százaléka kapott.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.