Pesti Srácok

Minnesotai lövöldözés – Sokkoló helyett véletlenül a fegyverét használta a rendőr

Minnesotai lövöldözés – Sokkoló helyett véletlenül a fegyverét használta a rendőr

A sokkolója helyet véletlenül a lőfegyverét használta vasárnap az a rendőr, aki egy igazoltatást követően lelőtt egy fekete bőrű fiatalt Minnesotában – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Tim Gannon, a minneapolisi Brooklyn Center rendőrfőkapitánya.

Gannon azt is elmondta, hogy a 20 éves Daunte Wrightot lejárt gépjármű-regisztrációja miatt állították meg a kollégái. Miután ellenőrizték a sofőr adatait, kiderült, hogy elfogatóparancs van ellene érvényben. A sajtótájékoztatón bemutatták az igazoltatás közben készült rendőrségi felvételeket is, amelyen az látszik, hogy az egyik tiszt megpróbálta megbilincselni Wrightot, de a férfi kiszabadította a kezeit és beugrott az autójába. Ekkor egy másik tiszt háromszor azt kiabálta, hogy sokkoló, leadott egy lövést a kezében lévő fegyverből, majd azt mondta: „lelőttem”.

–mondta Gannon, hozzátéve, hogy a nyomozás a kezdeti szakaszban van.

PestiSracok facebook image

Utcai zavargások törtek ki

A történteket követően vasárnap este több száz fős, feldühödött tömeg kezdett tiltakozni a Brooklyn Center-i rendőrkapitányság épületénél. A rohamfelszerelésbe öltözött rendőrök gumilövedékeket, fény- és könnygázgránátot vetettek be. Néhány tüntető megrongált két rendőrautót, a tömeg köveket dobált. A rendőrségi jelentések szerint voltak, akik fosztogatni kezdtek, a közeli bevásárlóközpontban 20 üzletbe törtek be.

Kijárási tilalom

Tim Walz, Minnesota állam kormányzója hétfőn bejelentette, hogy este 7 órától kedd reggel 6 óráig kijárási tilalmat vezetnek be a környező megyékben. Mike Elliott, Brooklyn Center polgármestere azt mondta, teljes mértékben támogatja a rendőrtiszt felmentését.

– fogalmazott a polgármester.

Wright édesanyja vasárnap újságíróknak azt mondta, hogy felhívta a fia, és közölte vele, hogy félreállították a rendőrök, mert légfrissítők lógtak a visszapillantó tükrén, ami Minnesotában illegális. Katie Wright elmondása szerint hallotta a telefonban, hogy a rendőrség felszólította a fiát, szálljon ki a járműből. A rendőrfőkapitány sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy kollégái a gépjármű lejárt regisztrációja miatt állították meg Wrightot, majd ahogy közeledtek az autóhoz, felfedezték, hogy valamilyen tárgy lóg a visszapillantó tükrén. Wright apja a Washington Post című napilapnak elmondta, hogy fia néhány évvel korábban tanulási nehézségei miatt abbahagyta az iskolát, és különféle munkákat végzett, hogy 2 éves fiát támogatni tudja. Ben Crump ügyvéd képviseli Wright családját. Ő az a jogi képviselő, aki elérte, hogy 27 millió dolláros kártérítést fizessen Minneapolis városa a Floyd család számára.

– fogalmazott Crump.

Joe Biden amerikai elnök teljes körű kivizsgálást sürgetett Wright halála ügyében, és békés tiltakozásra szólította fel a minnesotai tüntetőket. Az elnök elítélte az erőszakot és a fosztogatásokat.

– mondta Biden újságíróknak a Fehér Házban.

A Brooklyn Center nevű minneapolisi negyed mintegy 16 kilométerre található attól a helytől, ahol tavaly egy másik rendőri intézkedésben meghalt George Floyd. Őt a rendőrök azért akarták előállítani a városban 2020. május 25-én, mert bejelentést kaptak, hogy a férfi hamis pénzzel akart fizetni. Az intézkedés során a 46 éves Floyd nem tett eleget a rendőri felszólításnak, ezért lefogták, és a földre teperték. Az egyik rendőr, Derek Chauvin ezt követően a földön fekvő Floyd nyakán térdelt perceken keresztül. Az esetről videofelvétel készült, amelynek képei később az egész világot bejárták és heves tiltakozásokat váltott ki a rendőri brutalitás miatt. Chauvint gyilkossággal és emberöléssel vádolják az ellene folyó perben. Tárgyalása jelenleg is zajlik Minneapolisban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Star Tribune/Carlos Gonzalez

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.