Pesti Srácok

Mostantól a világnak vírusfertőzésekkel kell együtt élnie

Mostantól a világnak vírusfertőzésekkel kell együtt élnie

Átadta a koronavírussal kapcsolatos részletes kutatási programját az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, melyben azt tanácsolják a kormánynak, hogy indítson kutatás-fejlesztési programot – közölte a tanács elnöke az M1 aktuális csatornán hozzátéve: mostantól különböző vírusfertőzések járványok formájában üthetik fel a fejüket.

Mandl József hozzátette: azt javasolták a kormánynak, hogy indítson egy magyar kutatás-fejlesztési programot, amelyben minden egészségügyi kutatóhely és ellátóhely részt vehet. A dokumentumban javaslatokat tettek a pályázatok meghirdetésének és odaítélésének rendszerére is – tudatta.

Az elnök azt mondta, egy vakcina átlagos megalkotási ideje 15 év, ehelyett egy teljesen új technikával egy év alatt hozták létre az mRNS-vakcinát. Nincs beoltás utáni tapasztalat, így ezeket a betegellátó rendszereken keresztül kell begyűjteni – fűzte hozzá Mandl József.

Kitért arra is, hogy a világ járványtörténetét megnézve az új betegségeknél inkább a vakcináció, mintsem a gyógymód jelentette a megoldást. Mostantól a világnak vírusfertőzésekkel kell együtt élnie a jövőben. Fel kell készülni arra, hogy ezután különböző vírusfertőzések járványok formájában üthetik fel a fejüket - mondta.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.